Pásztor most már a ,,tolerancia bajnoka” is – Az idei második tüntetést kaparta össze
Toleranciadíjban részesült (hol máshol?) Topolyán (ki más?) Pásztor István, a VMSZ elnöke és a tartományi képviselőház elnöke, valamint Jelko Kacin, az Európa Parlament képviselője és a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola. E nemes elismeréseket egy bizonyos topolyai Kék Duna Alapítvány osztotta ki.
Pásztor ezzel rövid időn belül már a második díjat zsebelhette be, ezúttal a ,,tolerancia bajnoka” cím landolt nála. Érdekes elismerés ez egy olyan embernek, aki inkább szelektív toleranciával rendelkezik, hiszen mostanság szinte nap mint nap uszít és hazudozik portálunkról és a Magyar Remény Mozgalomról is. Mondjuk, igazság szerint Pásztornak valóban magas a türelmi és alkalmazkodási szintje, olyan, mint egy politikai kaméleon, aki hol a sárgákhoz, hol a kékekhez képes besímulni, de a szocik piros ruházatát sem veti meg. A díjra való jelölés indoklását nem láttuk, de valami ilyesmi állhatott benne.
Egeresi fellegvára, a Tolerancia Városa ismét kitett magáért. A súlyos cigányproblémákkal küzdő Csantavért, amely eddig a délvidéki magyarság legnagyobb magyar falvaként volt számon tartva, szintén elérte a tolerancia fuvallata. A cigány felzárkóztatás megkezdődött. Eközben persze folytatódnak a betörések és lopások, amely kimondottan egy nemzetiségi csoporthoz köthető ezen a településen (is). Ha már a lakosok biztonságát nem tudja szavatolni a falu, akkor az iskola VMSZ-es vezetése legalább a roma nebulókkal törődik, és oda költi a pénzt.
T. T.