http://www.ize.hu/_files/pics/00005/00005866.jpgEgyéb 

A szerbiai cigányok kétharmada él putris körülmények között

http://www.ize.hu/_files/pics/00005/00005866.jpgA szerbiai cigánytelepek kétharmadában minősíthetetlenek a lakhatási körülmények – emelték ki hétfőn azon a belgrádi tanácskozáson, amelyen a romák lakhatásának problémáiról tárgyaltak kelet-közép-európai országok képviselőinek a részvételével.  

A közelmúltig nem lehetett tudni, pontosan hány cigánytelep van Szerbiában. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) felmérése azonban rámutatott, összesen 750 ilyen telep van, de csak egyharmadukban elfogadhatóak a lakhatási körülmények.  

Dragoljub Acković, a szerbiai emberi és kisebbségjogi hivatal igazgatóhelyettese kiemelte, hogy körülbelül 400 ezer cigány él minősíthetetlen körülmények között. „Ez az arány igen nagy, mert tudomásunk szerint Szerbiában összesen mintegy 600 ezer cigány nemzetiségű ember él” – mondta Ackovic. Hozzátette, hogy a hivatalos népszámlálási adatokban csak 147 ezer roma szerepel, ami az „etnikai mimikri” nevű jelenségnek tudható be (eltitkolják származásukat a negatív diszkrimináció elkerülésére). Szerinte minél hamarabb fel kell mérni a telepek helyzetét, mert csak így lehet megoldani az ott élők problémáit.  

Elhangzott, lehetőséget kell biztosítani, hogy a cigánytelepeken élők élhessenek jogaikkal, ugyanakkor ki kell alakítani bennük a társadalmi felelősségvállalást, azaz hogy a nekik nyújtott támogatásért cserébe teljesítsék a kötelezettségeket (írassák iskolába gyerekeiket, képezzék magukat, vállaljanak munkát).(MTI)

   

Hasonló bejegyzések