mrm adaEgyéb 

Szakorvosi rendelést kérnek Adára – Az MRM decemberben felavatja Adán az első délvidéki Trianon-emlékművet

mrm adaA Magyar Remény Mozgalom (MRM) szerint Adán szükség lenne a szakorvosi ellátás bővítésére, hiszen a községben korábban működött orr-fül-gégész, bőrgyógyász, szemész és kardiológus is, amelyek közül ma egyik sem rendel, viszont minderre és más, helyben elvégezhető szakvizsgálatokra is igényt tart a lakosság – mondta a párt tegnapi adai sajtótájékoztatóján Szabó Attila koordinátor és Rusai József, a helyi szervezeti elnök. Szabó Attila közölte, hogy 2011-ben a nagykikindai kórház urológus és ortopéd szakorvosai felajánlották az egészségház vezetőjének, hogy hajlandók lennének szakvizsgálatok elvégzésére Ada községben, de erre nem kaptak választ. A koordinátor szerint az orvosok az idén kapcsolatba kerültek az MRM adai képviselőivel, akiket megkértek, hogy járjanak közben az ügyben. Mint mondta,személyesen felkeresték dr. Tóth Barna Elvira igazgatónőt, aki tudott a megkeresésekről, de elutasította bárminemű szakorvosi ellátás ismételt bevezetését Adán, és azt mondta, hogy erre sem hely, sem pénz, sem pedig igény nem mutatkozik a polgárok részéről.

– A Magyar Remény Mozgalom ezt nem tartja ésszerű magyarázatnak, mert a nemrégen felújított egészségügyi intézményben biztosan volna lehetőség és hely, hogy a különféle szakorvosi ellátásokat elvégezzék, valamint szerintünk a pénz hiánya is kiküszöbölhető lenne – magyarázta Szabó Attila. – Ezeknek a szakorvosi vizsgálatoknak költsége 300 és 500 dinár között van, miközben már csak az út Nagykikindára 1000–1500 dinárba kerül, és a különböző vizsgálati és kezelési költségeket még nem is számoltuk. Azt, hogy erre volna igény, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Nagykikindán a szakorvosi rendelőkben számos adai polgár vár orvosi ellátásra – közölte a párt koordinátora.

Szabó Attila elmondta, hogy dr. Predrag Pavlić urológus kérvényét hivatalos úton is eljuttatták az igazgatónőnek, és megkérték, vizsgálják meg, és amennyiben van rá mód, akkor indítsák el ezeket a szakorvosi vizsgálatokat. Azonban ismét elutasító levelet kaptak, amelyben az igazgatónő arra is hivatkozik, hogy a helyi egészségház elsődleges ellátásért felelős intézmény, ahol erre nincsenek a megfelelő források biztosítva. A koordinátor megjegyezte, hogy tudomása szerint tartományi és köztársasági források is teret adnak a szakorvosi ellátás megindítására, akár Adán is. Az MRM – ben úgy látják, hogy Adán a szakorvosi ellátásra a lehetőség és az igény meglenne, csak jó volna, ha erre a helyi egészségügyi intézményben is nyitottabbak lennének. Rusai József hozzátette, hogy ez ügyben felvették a kapcsolatot a nagykikindai kórház igazgatójával is, aki közölte, hogy az urológuson kívül más szakorvosokat is tudna biztosítani.

Szabó Attila és Rusai József a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy december 8–án, vasárnap 15 órakor Adán a katolikus temetőben, a régi kápolna mellett felavatják az első délvidéki Trianon–emlékművet, amely gravírozott és festett üvegből, valamint betonból készült, és a történelmi és jelenkori Magyarország ábrázolja. Az 1920. június 4–ei békediktátum emlékére készült emlékmű felállítását az MRM helyi tagjai kezdeményezték.

csin – Magyar Szó

Kapcsolódó írás:

Bővítsék Adán a szakorvosi ellátást! – Orvosok lennének, de helyi akarat miért nincs?

                                                                                                   

Hasonló bejegyzések