Mi minden kering körülöttünk?
Kisbolygó, aszteroida és persze űrszemét. A NASA adatai arról, hogy mi minden kerülhet a hálónkba, ha a Földön kívül halászunk.
Eddig elég keveseknek adatott meg a lehetőség, hogy körülnézzenek az űrben. Ezért – meg egyébként is – érdekes a NASA statisztikája arról, hogy mik azok a „dolgok”, amik Földünk körül lebegnek és legtöbbjükről azt sem tudjuk, hogy egyáltalán ott vannak.
A NASA NEOWISE nevű projektjének keretén belül felmérték a Földet körülvevő aszteroidák, űrszemét és kisbolygók méretét és mennyiségét, hogy kiderüljön, milyen veszélyt jelentő dolgok vannak odafenn.
A tudóscsapat körülbelül ezer darab, barna, kék és zöld, száz méternél szélesebb aszteroidát talált, de olyanból is több volt, amelyek szélessége az 1000 métert is meghaladta. Ezek már képesek lennének egy Armageddon-hoz hasonló veszélyhelyzetet kialakítani, de egyelőre ilyesmitől nem kell tartanunk.
A száz méternél kisebb kődarabokat a szakértők egyelőre nem vizsgálták, mert azok a Földre zuhanva nem okozhatnak nagy károkat. A korábbi tanulmányokra épülő becslések szerint nagyjából egymillió keringhet ezekből körülöttünk.
(vidget.hu nyomán)