A Dr. House sorozat egyik részéből jött rá, hogy milyen betegségben szenved
A 24 éves brit Abigail Mossnak fogalma sem volt arról, mi baja lehet, amíg nem látott egy Dr. House részt, amelyben az egyik beteggel pont azok történtek, amik vele szoktak. A lánynak rengeteg hallucinációja volt, ráadásul a valós méretűknél kisebbnek vagy nagyobbnak látta az őt körülvevő tárgyakat.
A nő többször érezte már azt, hogy a szoba, amelyben tartózkodik mintha összezsugorodna, míg ő egyre nagyobb lesz. Az első ilyen élménye ötévesen volt, akkor az egyik orvos azt mondta, epilepsziás, a másik pedig azzal nyugtatta meg a szüleit, kinövi.
A betegségre nincs ismert gyógymód, de arra már rájöttek: köze lehet a migrénhez, és akár agytumor, mononukleózis vagy ún. rekreációs drogok miatt is kialakulhat.
A képen: Abigail Moss
Bors nyomán F. L.