sneider 2Egyéb 

Letiltották a jobbikos bizottsági elnököt az ifjúsági konferencián

sneider 2Mint az Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság elnöke megdöbbenéssel vette tudomásul Sneider Tamás, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) társadalmi szervezetekért felelős munkacsoportja december 12-re összehívott ifjúságpolitikával foglalkozó ülésére a Fidesz-KDNP társelnöke, Lukács Tamás, Szávay István – most már csak volt társelnök – kérése ellenére sem volt hajlandó meghívni őt.

Sneider Tamás közleménye szerint  egy normális demokráciában – minimum korrektség nevében is – automatikus lenne, hogy a parlament által szervezett, ifjúsággal foglalkozó konferenciára az ifjúsági bizottság elnökét meghívják. Hogy ez most nem így történt, az csak a kormánypártok arrogáns és kirekesztő, az esetleges ellenvéleményeket már csírájában elfojtani szándékozó politikájának újabb ékes bizonyítéka – fogalmaz.

Azzal, hogy a fiatalok között legnépszerűbb párt ifjúsági bizottsági elnökét kizárták a résztvevők sorából, csak elmúlt 24 év csődjét kívánja leplezni a Fidesz – nyomatékosította a bizottsági elnök. Hozzátette, hogy ezalatt a 24 év alatt határainkon belül elvették a tisztességes megélhetést jelentő jövőt a fiatalok elől, míg határainkon túl az asszimiláció folytán fiatalok tízezreit veszítettük el a gyenge érdekérvényesítést felmutató kormányok miatt, s mindezt most mézes-mázos szavakkal kívánják leplezni.

Ám szerencsére a fiatalok átlátnak a semmitmondó kijelentéseken és ennek megfelelően fognak négy hónap múlva véleményt nyilvánítani az önteltségben és gőgben fürdő politikusokról – zárul Sneider Tamás közleménye.

alfahir.hu

Kapcsolódó írás:

(Ál)nemzeti Együttműködés Rendszere: lemondott a KMKF munkacsoportjának jobbikos társelnöke

Hasonló bejegyzések