A melegek a pápát választották az ,,év emberének”
A Time magazin mellett a kéthavonta megjelenő, Amerika egyik legnagyobb melegek által kedvelt magazinja, a The Advocate is az év emberének választotta Ferenc pápát. Bár voltak nála is esélyesebbek is − például Edith Windsor, akinek keresete alapján az amerikai Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a deviáns házasság szövetségi elfogadását tiltó házasságvédelmi törvényt − végül mégis a pápa szerepel a címlapon Az év embere felirattal.
Ferenc pápa mellet végül talán a következő mondata miatt döntöttek:
Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?
Ferenc pápa egyébként ellenzi a deviánsházasságot, de sajnos, el tudja fogadni a buzik bejegyzett élettársi kapcsolatát.
A magazin szerint akár tetszik, akár nem: nagy súlya van annak, amit a pápa mond. És Ferenc az elődeihez képest sokat változtatott a retorikáján a deviánsok elfogadásával kapcsolatban. Míg Ratzinger bíboros (XVI. Benedek) úgy fogalmazott, hogy a homoszexualitás az eredendő bűn, addig Ferenc pápa az azonos neműek polgári házasságát kisebbik rossznak nevezte, és azt gondolja azt el kellene fogadnia az egyháznak.
Deres TV nyomán T. T.