VMSZ-gyorskezelo-delhirEgyéb 

A Pannon RTV dolgozóival írat mocskolódó blogot a VMSZ?

VMSZ-gyorskezelo-delhirA délvidéki médiumok között nemrégiben feltűnt egy új blog, amely, ugyan fő céljául a közösségépítést jelölte meg, mégis a kezdetektől tudvalevő volt, hogy fő céljuk portálunk és az MRM lejáratása.

A blog számunkra viszont nem más, mint egy visszaigazolás, hogy jó úton járunk, hiszen ez is bizonyítja, hogy a délvidéki magyar közéletet tumorszerűen benövő, megélhetési politikai alakulat tyúkszemére léptünk. Az oroszlán nem zavargat verebeket, szokták mondani, de esetünkben még a hiénáknak is szólt a délvidéki magyar dzsungel királya.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a párt vezére egy ünnepi beszédében a hősök emlékétől messze elkalandozva, még szórakoztató gúnyrajzokat közlő oldalként aposztrofált bennünket, amellyel nem kell foglalkozni, aztán néhány hétre rá pedig már a bíróságra szaladt, mert úgy érezte folt esett a messze földön híres becsületén. Halkan jegyezném meg, hogy egyesek szerint az a becsület már korábban, egy Csantavér melletti kanyarban réges-rég lesodródott a „helyes útról”.

Persze ahogy azt az operettek világából tudjuk, az új műsorhoz új férfi kell, ezért Új-helyről a feladat élére egy bőven 100 ezer feletti fizetéssel rendelkező listavezetőt bíztak meg, aki jó cenzor módjára már saját Facebook oldalukon is helyén tudta kezelni a párttal egyet nem értőket. Ez sem bizonyult azonban elegendőnek, ezért saját médiaapparátusukat is ráállították az ügyre.

Így a VMSZ székházával azonos épületben lévő Pannon RTV munkatársai is álnéven irkálnak már a lélekvesztő blogon, amivel nem is lenne gond, ha ezt szabadidejükben, a négy fal közé zárva tennék, azonban főmunkaidőben, a magyar emberek közpénzéből végzik mindezt a pártkiszolgáló feladatot. 

Történt ugyanis, hogy idén decemberben az Észak-bácskai Magyar Cserkésszövetség kb. 20 fős „kontingense” egy felkérésnek eleget téve kilátogatott Bécsbe, hogy elhozzák a Délvidékre is a betlehemi lángot, amit évek óta az egyik osztrák cserkész csapat kezdeményezése nyomán indítanak útnak a béke szimbólumaként. 

A fiatokat elkísérte a Pannon RTV három munkatársa is: Gazsó Orsolya, Nagy Tibor és Zvekán Péter is.
És láss csodát, azóta (természetesen álnéven) két poszt is született a nevezett blogon, amely az utazással foglalkozik. Az egyiket Gyopár név alatt szignózták, míg a másikat PéZé néven írták, amely kísértetiesen hasonlít Zvekán Péter nevének a monogramjára is.

Az ügyben az a felháborító, hogy a Pannon RTV üzemeltetője a Pannon Alap, amelynek a működtetésének nagy részét anyaországi forrásokból biztosítják, és amely nem azért jött létre, hogy a cégen belül dolgozó médiamunkatársakat pártpolitikai célú kiküldetésekre és zugblogírásra használják fel. 

No persze nyílt titok, hogy mind a Magyar Szó, mind a Pannon RTV, valamint a Hét Nap és még számos kisebb médium élén is VMSZ pártkatonák állnak, akiket kézi vezérlés alatt tartanak a szabadkai üvegpalota alagsorában szorgoskodó hatalmasok. Ennek ellenére elfogadhatatlan az az állapot, hogy ugyanazok az erők, úgy bánnak a délvidéki magyar újságírás művelőivel, mint a láncon tartott kutyákkal, akiket most megszabadítottak nyakukat szorító béklyóiktól, hogy habzó szájjal rontsanak azokra, akik ki merik mondani, hogy a király meztelen.

Persze meglehet érteni az újságírókat is, hiszen ők is kenyeret esznek és meg kell keresni az erre valót, mindezek mellett a pártérdekek kiszolgálásával maguk is részei lesznek annak a hazugságspirálnak, amelyet a „normális Szerbiát” követelők építettek fel a Délvidéken. Ennek a fő összetartó ereje pedig nem a közösségi szellem építésének vágya, vagy a megmaradásunkért és boldogulásunk érdekében folytatott önzetlen munka, hanem a pénz és az egzisztencia! Ne felejtse el azonban senki sem azt, hogy a mérleg nehezebb serpenyőjében nem a politikusok állnak, hanem csak rajtunk/rajtatok múlik, hogy együtt csapjunk rá az asztalra és kimondjuk, hogy ebből és ezekből elég!

H. Á.

 

Hasonló bejegyzések