Az elmúlt év hangzatos hazugságai és be nem tartott ígéretei
– A 2013-as évre tervezett költségvetés reális és megvalósítható. A költségvetési hiány 3,6 százalékra csökken majd, ami sokkal könnyebb és nyugodtabb 2014-es gazdasági évet szavatol majd – jelentette ki egy évvel ezelőtt Zoran Babić, a Szerb Haladó Párt képviselőcsoportjának elnöke. Aztán júliusban módosították a költségvetést. A 2014-es év pedig nem ígérkezik sem könnyűnek, sem nyugodtnak, ugyanis erre az évre vonatkozóan Lazar Krstić pénzügyminiszter immár 4,6 százalékos költségvetési hiányt vizionál. (Lesz az meg több is.)
– A Munkaügyi, Foglalkoztatási és Szociálpolitikai Minisztérium törekvéseinek köszönhetően a munkanélküliség jelentősen csökken az év végéig, már nem lesz 750 ezer állástalan polgár – nyilatkozta derűlátóan az elmúlt év elején Jovan Krkobabić miniszter (aki egyébként a Szerbia Egyesült Nyugdíjasai Pártjának elnöke). Az év végén a munkanélküliek száma azonban 762 638-ra emelkedett. És ez persze csak hivatalos adat, mindenki tudja, hogy ennek legalább a kétszerese felel meg a valóságnak.
Ha a fenti két nyilatkozat netán csak melléfogás volt, nem pedig a polgárok szándékos félrevezetése, az alábbi kijelentés már egyértelműen közönséges hazugság.
Zorana Mihajlović energetikai miniszter, a Szerb Haladó Párt ismert kádere még 2012-ben, mielőtt a pártja hatalomra került, a következőt mondta:
– Amint a Szerb Haladó Párt elnyeri a szavazók bizalmát és kormányt alakít, az áram ára 20 százalékkal csökken, illetve arra a szintre kerül, amelyen a gazdasági válság előtt volt.
Mint tudjuk, a haladók megnyerték a választásokat, Mihajlović energetikai miniszter lett, de az áram ára nemhogy csökkent volna, hanem 2013 augusztusában 10,9 százalékkal növekedett a háztartások és 12,8 százalékkal a gazdaság esetében. Idén áprilisban az áram ismét megdrágul.
A képen: Zorana Mihajlović
F. L.