Egyéb 

„A választások után rosszab lesz, de csak azért, hogy a későbbiekben jobb legyen”

vucic132Aleksandar Vučić, a szerb kormány első alelnöke az egyik televíziós vendégszereplése során, ha nem is a lenti szavakkal, de egyértelműen közölte azt, amit lehetett sejteni: a választások után brutális „reformok”, vagyis általános népnyúzás következik. Elvégre eleget „kell” tenni az IMF és az áldott unió követeléseinek. Ez azt jelenti, hogy mindent megadóztatnak, továbbá mindenáron elfogadtatják a lehető legembertelenebb munkatörvényt.

Vučić reményének adott hangot, hogy a szakszervezeti vezetők ezúttal nem gördítenek akadályokat. Ebben biztos lehet, főleg, ha rendesen lefizették őket.

Elhangzott, hogy a további megszorítások eredményeként 2016-tól javulás áll be a polgárok életében. Jól emlékszem: a haladók hatalomra kerülésekor azt mondták, 2014-től növekszik az életszínvonal Szerbiában.

Vučić kijelentette, hogy nem fél a boszniaihoz hasonló forgatókönytől, mert tudja, hogy a szerbek készek újabb áldozatokat hozni a gyermekeik, az új nemzedék jóléte érdekében.

A VMSZ pedig alig várja, hogy a haladók hatalmának része legyen, hogy asszisztálhasson az elkövetkező „gazdasági-szociális genocídiumhoz”.

F. L.

Hasonló bejegyzések