Közel 100 ezer (!) szerbiai polgár perelte be valamelyik állami intézményt – fele hiába tette
Fejlettebb országokban a közigazgatási bíróság a polgárok jogainak megvédésére szolgál, míg Szerbiában szinte kizárólag az államapparátus érdekeinek szolgálatában áll – véli több szerbiai jogi szakértő.
Ezt az állítást alátámasztja az a tény is, hogy a polgárok beadványainak, illetve jogi kereseteinek csaknem fele már a kezdet kezdetén a szemeteskosárban végez.
Noha a négy éve működő közigazgatási bíróság azzal az állítólagos céllal jött létre, hogy valamilyen módon ellenőrzés alatt tartsa a közigazgatási szervek munkáját, eddig átlagosan csaknem minden második olyan jogi keresetet elvetett, amely önkormányzatok, közvállalatok, közintézmények, állami ügynökségek munkájában történő rendellenességekhez kötődik.
Fizetett politikai hirdetés |
|
Ezeket az állami szerveket az elmúlt négy esztendőben mintegy 94 ezer polgár perelte be. Több mint 43 ezer beadványt vetettek el az illetékesek.
A bíróság állítása szerint a pereket általában gyorsan, kb. egy év álatt befejezik. Jogi szakértők szerint ez nem felel meg a valóságnak, ugyanis az éljárások átlagos időtartamába beleszámolják az elején elutasított kereseteket is. Ebből kifolyólag megállapítható, hogy a valósan lebonyolított bírósági perek akár évekig is elhúzódnak.
Mondani sem kell, hogy fennáll a gyanú: az ítéletek olykor pártérdekeket szolgálnak (ami teljesen „logikus”, hiszen pl. önkormányzatokról vagy pártkáderekkel teletüzdelt közvállalatokról van szó).
F. L.