Mi lesz velünk, ha nyugdíjasok leszünk?
Hiába gondolja úgy a lakosság többsége, hogy nyugdíjas éveiben képtelen lesz fenntartani a korábbi életszínvonalát, a későbbi szegénység képe sem motiválja eléggé az embereket a takarékoskodásra.
Egy nemrég publikált kutatás szerint a magyarok 76 százaléka úgy gondolja, hogy az állam feladata a nyugdíj biztosítása. Pedig a negatív demográfiai változások ellen az állam túl sokat nem tud tenni. Míg 1980-ban 4 aktívra csak 2 eltartott jutott, napjainkban már 3 főt kell eltartania ugyanennyi aktív személynek, az előrejelzések szerint pedig 2050-ra 4 aktívra már 6 eltartott fog jutni.
Belátható tehát, hogy a mai nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, és az állam által biztosított nyugdíj egyre csökkenni fog, a nyugdíjkorhatár várható növekedése mellett. Nem érdemes az államra várni, hogy a szakértők kitalálnak majd valami okosat, hanem előrelátóan időben kezdjünk el félretenni rendszeresen, akár kis összegeket is.
Ráadásul a nők átlagosan 15 százalékkal kevesebb nyugdíjra számíthatnak a férfiaknál – ez azért van, mert a társadalmi egyenlőtlenségek miatt a nők fizetése átlagosan kevesebb, mint a férfiaké, ráadásul a hagyományos szerepmodellek alapján a nők esnek ki a munkából a gyerekvállaláskor. Ez időskorban mind keményen meglátszik a nyugdíjon. És most lássuk a jeleket, melyek aggodalommal tölthetnek el, ha a nyugdíjas éveidre gondolsz:
1. Úgy gondolod, van időd elkezdeni a takarékoskodást?
Majd holnap, majd a következő fizetésből, majd jövőre…mindig máskor. Pedig minél hamarabb kezdjük el a nyugdíjcélú takarékoskodást, annál kevesebbet kell félretennünk a havi fizetésünkből. Érdemes lehet már huszonévesen nekiállni tervezni a sokkal távolabbi jövőt is, és akár az első fizetéstől kezdve félretenni. Azért is tanácsos fiatal korban nekilátni a takarékoskodásnak, mert hosszabb távú befektetések esetén összeállíthatunk olyan, kockázatosabb portfóliót is, melyek az ígért, magasabb hozamot csak hosszú évek múltán tudják biztosítani.
2. Az előtakarékosságnak nem a megfelelő formáját választod
Befőttesüvegben, párnacihában vagy sima bankszámlán tartod a pénzt? Így nemcsak az értékéből veszít az idő múlásával, de egy esetleges betörés esetén akár az összes megtakarításunkat is magával viheti a betörő. A folyószámlánkon pedig azért nem érdemes nagyobb összeget tartani, mert szinte semmit sem kamatozik. Ma már olyan lehetőségeink vannak, amelyek magasabb hozamot biztosítanak éves szinten, mint az egyszerű lekötött betétek.
3. Azt hiszed, kis összegekből sosem fog elég pénz összegyűlni?
Ha szerinted havi 2-5 ezer dinár félrerakásából sosem lesznek millióid, gondold újra! Csak egy egyszerű példa: aki havonta 5 ezer dinárt hajlandó félretenni (már ha megengedheti ezt a családi kassza!) 20 éven keresztül nyugdíjbiztosításba, az 1 millió 200 ezer dinárt gyűjthet össze. Ha időben elkezdünk ilyen kisebb összegeket félretenni, akár meg is duplázhatjuk majd az állami nyugdíjunkat.
4. Feltöröd a megtakarításaidat jelenleg fontosnak gondolt célokért?
A nyugdíjcélú megtakarítások esetében a pénzt csak nyugdíjba vonulásunkkor, de legalább 10-20 éves gyűjtögetés után kaphatjuk meg. Amennyiben hamarabb szeretnénk az összeghez jutni, úgy a megtakarítás formájától függően az évek alatt felgyűlt kamatot bukhatjuk el. És ezekkel a „szankciókkal” a bank nem csak azt szeretné elérni, hogy évtizedekig biztosan ott tartsuk a pénzünket, de így ösztönöz minket arra, hogy ne éljük fel idő előtt a megtakarításokat pillanatnyi szükségletek miatt.
5. Azt gondolod, hogy arra a „pár évre” felesleges félre tenni?
Az emberek jelentős többsége bizony jelentősen alulbecsüli a nyugdíjba vonulása után várható élettartamát. Úgy kalkulálnak, hogy 65 éves koruk után még eléldegélnek pár évig, arra meg elég lesz pár évig takarékoskodni, vagy simán kihúzzák az állami nyugdíjból. Vagy a gyerekeik úgyis kisegítik őket. A probléma valójában az, hogy sokan összekeverik a születéskor várható életkort a későbbi életkorunkban várható élettartammal. Pedig egy 65 éves férfi még átlagosan 14-15 évig élhet, a nők pedig bizony még 18 évig. Ilyen hosszú időszakra érdemes lenne már jó előre elkezdeni takarékoskodni, nem?
(penzcentrum.hu nyomán)