25 év után szabadult a halálsorról
Egy ékszerész meggyilkolása miatt ítélték el, 1988 óta várt a halálbüntetés végrehajtására, most felmentették.
Huszonöt év után szabadon távozhatott a halálsorról egy gyilkosság miatt halálra ítélt férfi Louisianában. A most 64 éves Glenn Fordot egy ékszerész meggyilkolása miatt ítélték él, 1988 óta várt a halálbüntetés végrehajtására. A gyilkosság elkövetését mindig is tagadta.
A szabadulásakor azt mondta, jó érzés tölti el, viszont neheztel a hatóságokra azért, amiért éveket elvettek az életéből egy olyan bűncselekmény miatt, amelyet nem követett el. A fia még gyerek volt, amikor börtönbe került, ma már neki vannak gyerekei.
A gyilkosság áldozatának a családja is üdvözölte a férfi szabadulását.
Az ügyvédei szerint a tárgyalás során több hibát is elkövettek. A bűncselekménynek például nem voltak szemtanúi, a gyilkosságnál használt fegyvert soha nem találták meg, a nő, aki ellene vallott, később beismerte, hogy hazudott. Az ügyvédeknek, akiket először rendeltek ki a férfi védelmére, nem volt tapasztalatuk gyilkossági ügyekben, és a fekete bőrű Glenn Fordot egy teljesen fehér esküdtszék találta bűnösnek.
Louisiana állam törvényei szerint az igazságtalanul halálsorra kerülő embereket kárpótolni kell. 25 ezertől 250 ezer dollárig terjedő összeget kaphatnak évente.
(origo.hu nyomán)