Egyéb 

Nem Ön kapta meg a munkát? Lehet, hogy az önéletrajzában van a hiba

munkakeresesHa nem hívnak be állásinterjúra, annak az lehet az oka, hogy nem megfelelő önéletrajzot nyújtottunk be.

A pályázatok elutasításának legfontosabb oka a nem megfelelő önéletrajz. Szakértők szerint az önéletrajz hibák esetén még mindig a helyesírási hibák vezetnek, de sokszor előfordul az is, hogy az illető nem az adott pozíciónak megfelelő önéletrajzot nyújtotta be.

Íme a 10 legtipikusabb önéletrajz hiba:

1. Rosz hejessírás

A helyesírási hibák kiküszöbölése alapvető követelmény egy pályázat benyújtásakor, mégis sok jelölt ezen bukik el. Nyomtatás előtt olvassuk el még egyszer figyelmesen az önéletrajzot, ha kell, helyezzük ujjunkat minden egyes szóra. A kész dokumentumot esetleg küldjük el barátainknak vagy családtagjainknak is átolvasásra. Az is segíthet, ha hangosan felolvassuk a szöveget.

2. A kulcsszavak mellőzése

Rengeteg vállalatnál a beérkező önéletrajzok tömegét először egy elektronikus szűrőrendszeren futtatják át, így azok a pályázatok, melyek nem kapcsolódnak a kiírt álláshoz, automatikusan kiesnek.

Bármilyen tehetségesek és rátermettek vagyunk, ha az önéletrajzba nem írjuk bele az álláshirdetésben használt kulcsszavakat, anélkül eshetünk ki a rostán, hogy emberi kézbe került volna a pályázati anyagunk.

Ha szerencsénk van, és a HR-es kezébe kerül az önéletrajzunk, ám nem látja konkrétan leírva a kulcsszavakat, akkor automatikusan úgy veheti, hogy nem rendelkezünk az elvárt készségekkel vagy tulajdonságokkal. Ami nincs az önéletrajzban, az nem létezik – fogalmazódik meg a szabály.

3. Rossz formátum használata

Az önéletrajz elkészítésének első lépése, hogy kiválasztjuk azt a formátumot (kronológiai, fordított kronológiai, technikai), melyet használni szeretnénk. A különböző felépítésű, megjelenésű és szerkezetű önéletrajzok más-más hangsúlyt adnak ugyanannak a tartalomnak. Sok pályázó nem érzi ezeket a különbségeket, és egy rosszul megválasztott önéletrajz sablon miatt nem képes a maximumot kihozni a pályázatából.

Az önéletrajzot mindig az adott álláshirdetésnek megfelelően készítsük el, írjuk át. A benne szereplő készségeket és képzettségeket is időről időre frissítenünk kell. 

4. Túl sok információ megadása

Az önéletrajzban koncentráljunk az elmúlt 10-15 év releváns munkatapasztalatára, nem kell felsorolnunk minden állást, amelyet valaha betöltöttünk. Amennyiben 2 oldalas, figyeljünk az áttekinthetőségre, használjunk bekezdéseket, felsorolást.

5. Félresikerült mottó vagy célkitűzés

Ha úgy döntünk, hogy az önéletrajz elejére pár mondatos célkitűzést írunk, annak feltétlenül konkrétnak kell lennie. Fogalmazzuk meg, hogy mivel tudnánk hozzájárulni a vállalat sikeréhez a megpályázott pozícióban és erre milyen tapasztalatunk, készségeink vagy végzettségünk adja a garanciát.

A legnagyobb hiba, amit a pályázók elkövetnek, hogy a célkitűzés 3-4 mondata túl általános, vagy olyan készségekre és pozícióra utal, amelynek nincs köze a meghirdetett álláshoz. Az is gyakran előfordul, hogy az illető valójában arról beszél célkitűzés címszó alatt, hogy az adott pozíció miért lenne számára előnyös.

6. Nem megfelelő karrier összefoglaló

Sok pályázó dönt úgy, hogy az önéletrajzot egy rövid szakmai összefoglalóval kezdi. Ha ez a pár mondat nem áll teljes összhangban a meghirdetett állással, és nem tartalmazza a legfontosabb követelményeket, nagy az esély, hogy az önéletrajzot nem olvassa tovább a felvételiztető. Egy rossz összefoglalóval már az önéletrajz első pár mondatában eláruljuk, miért nem vagyunk alkalmasak az adott pozíció betöltésére. 

7. A korábbi munkakörök listázása

Valószínűleg minden recepciós munkakörébe beletartozott a vendégek üdvözlése, levelek és csomagok feladása, valamint a telefonos kapcsolattartás. Ha önéletrajzunk nem más, mint munkaköri feladatok végtelen listázása, akkor biztosak lehetünk benne, hogy pályázatunk semmiben nem fog különbözni a többiekétől.

Ha ki szeretnénk emelkedni a tömegből, akkor a felelősségi körök felsorolása helyett próbáljuk számszerűsíteni, hogyan profitált tevékenységünkből a munkaadó.

8. Jelentéktelen felelősségi körök hangsúlyozása

Ha az életrajzban mégis felsoroljuk munkaköri kötelességeinket, mindig a meghirdetett pozíció szempontjából legfontosabbal kezdjük. Ellenkező esetben azt kockáztatjuk, hogy a listát a munkaadó nem olvassa el, mert az első tételnél arra a következtetésre jut, hogy tapasztalatunk nem illeszkedik a meghirdetett pozícióhoz.

9. Nem számszerűsített eredmények

Ahelyett, hogy üres mondatokban arról írnánk, hogy milyen sikeresen menedzseltünk egy projektet, fogalmazzunk konkrétan. Állításainkat támasszuk alá százalékos, vagy más mérhető és egyértelmű adatokkal.

10. Túlzott szerénység

Ne féljünk leírni, ha kitüntetésben vagy szakmai díjakban részesültünk. Ha a korábbi munkahelyen az előléptetésünket a kimagasló munkánknak köszönhettük, erre is feltétlenül térjünk ki. Például: „Igazgató-helyettesi kinevezés az évi adománygyűjtő tevékenység 25 százalékos emeléséért.”

(profession.hu nyomán)

Hasonló bejegyzések