Egyéb 

,,Tisztítsuk meg Kishegyes községet!” – Az MRM plakáteltávolítási akciót és alakuló ülést tartott Kishegyesen

erosodo-mrmA Magyar Remény Mozgalom (MRM) tagjai közterület tisztító és takarító akciót bonyolítottak le kedden délután Kishegyes közvetlen központjában. Az MRM elnöke maga is részt vett a munkában, és elmondta, hogy céljuk a civil társadalom és az érintett politikai pártok figyelmének a felhívása a közterületeink rendezésének a fontosságára.

László Bálint szerint saját falvaink, városaink tisztaságára és rendezettségére ügyelnünk kell, hiszen civilizációs alapértékről beszélünk, és egy belakott környezetről kialakított vélemény nagyban mutatja a közösségben uralkodó állapotot is. Éppen ezért az MRM egy fiatal mozgalomként rendet szeretne tenni, nem csak a köztereken, de egyúttal a közéletben is.

Az MRM elnöke ugyanakkor felhívta a délvidéki önkormányzatok figyelmét arra is, hogy a választási kampányok során biztosítsanak megfelelő számú és méretű ideiglenes hirdetési felületet a kampányoló pártok számára, hiszen nem elég tiltani a plakátok és ragasztós matricák kihelyezését egy-egy közterületen.

,,Sajnos, ha egy párt aktivista megkapta a feladatot, hogy plakátokat ragasszon, és nincs szabad és legális felülete erre, akkor kényszerűségből a tiltott felületeket célozza meg. Ausztriában, Magyarországon és más európai országokban a kampányidőszak alatt a fákat körbevonó, a főbb forgalmi csomópontokban megtalálható természetes anyagból készült, olcsó és újrahasznosítható reklámfelületeket helyeznek ki. A mi önkormányzataink is példát vehetnének végre. És ez nem csak a pártok, hanem a vállalkozók, kereskedők és a polgárok érdeke is az év egyéb időszakaiban is.”

kishegyes-plakat

Az akció után sor került a Magyar Remény Mozgalom (MRM) Kishegyes Községi Szervezetének alakuló ülésére is, amelyen a friss tagság egyhangúan Papp Mihályt választotta a helyi szervezet elnökének. Papp az ülést követően elmondta, hogy húsz év után lesz lehetősége a község magyarságának választania, hiszen a kilencvenes évek elején a VMDK, később pedig csak a VMSZ működtetett helyi szervezetet Kishegyes községben.

,,Rengeteg ötletünk van, melyeknek a megvalósításához a következő időszakban neki is látunk. A maihoz hasonló akciók mellett javaslatot dolgozunk ki a község üresen álló, eladó ingatlanjainak kérdésében, hiszen folyamatos a Dél-Szerbiából célzottan bevándorlók érkezése, mellyel felborulhat a község nemzetiségi aránya, és ezt nem engedhetjük meg. Továbbá, felülvizsgálásra javasoljuk a község által a menekült polgároknak ingyenesen kiosztott építőanyagok ügyét is, mivel egyre több panasz érkezik arról, hogy a kedvezményezettek ezeket pénzzé próbálják fordítani. A közbiztonság kapcsán emlékeztetni fogjuk az önkormányzatot, hogy a kamerás megfigyelőrendszer telepítésével régóta adósak a polgároknak, annak ellenére, hogy a saját bevallásuk szerint már az anyagi támogatás és a pályáztatás is megtörtént. Tehát, van egy csomó nyílt és megoldatlan probléma, amivel foglalkozni fogunk. A kishegyesiek külföldre való vándorlása is egy égető tendencia, ami senkit sem hagyhat hidegen.”

Papp Mihály, a helyi szervezet elnöke bejelentette, hogy megkezdik a községi iroda kialakítását is, hogy közvetlenül biztosítsanak lehetőséget a polgárok számára a találkozásra. Az MRM kishegyesi községi szervezetét a 060/178-9593 telefonszámon, valamint a [email protected] e-mail címen érhetik el.

T. T.

Hasonló bejegyzések