Egyéb 

A magyar állampolgárságától megfosztott felvidéki Ilonka néni megkapta a Szent István-díjat

ilonkaSzent István-díjat vett át Kövér László házelnöktől a szlovák állampolgárságától megfosztott, 102 éves Tamás Aladárné csütörtökön az esztergomi Vármúzeum Lovagtermében. A Szent István-emlékéremmel Burián László nyugalmazott plébánost tüntették ki, aki a második világháború után kitelepített magyar híveket követte Csehországba.

A díjátadón részt vett a korábbi díjazottak közül a Béres házaspár, Buzánszky Jenő, Duray Miklós, Tőkés László és Wittner Mária.

Az Országgyűlés elnöke emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió 28 tagállama mintegy 500 millió lakosából 40 millió ember őshonos, kisebbségben élő nemzeti közösség tagja. E kisebbségek jogainak biztosítására nincsenek érdemben használható nemzetközi normák – hangsúlyozta. „Európai etnikai közösségek több tízmillió tagja él részleges jogfosztottságban, és az Európai Unió a politikailag és erkölcsileg is egyre tarthatatlanabb helyzet rendezésének még a kezdeményezésétől is elzárkózik” – jelentette ki Kövér László.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a magyar állam 2010 óta közjogilag is teljesíti a magyarsággal szembeni nemzeti kötelezettségét. A Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő minden magyar ember a szülőföld elhagyásának kényszere nélkül magyar állampolgár lehet. „Ezáltal senkinek sérelmet nem okozunk, szándékaink szerint valamennyi szomszédos országnak lehetőséget teremtünk a 20. századi kölcsönös sérelmek meghaladására, ezáltal a 21. században javítva a valamennyiünk érdekeit szolgáló regionális gazdasági és politikai együttműködést” – fogalmazott a házelnök.

Kövér László közlése szerint Magyarország ugyanazt a tiszteletet és elbánást várja el a határain kívül élő magyar közösségek számára, mint amit Magyarország biztosít az itt élő, számbeli kisebbségben lévő, őshonos nemzeti közösségek számára.

Hasonló bejegyzések