Egyéb 

Kleopátra után szabadon: tejben fürödtek a sajtüzem dolgozói

milkHárom hónapra bezáratta az orosz fogyasztóvédelmi hatóság a szibériai Omszki régió egyik sajtüzemét, mert az ott dolgozók az egyik üzemi kádat arra használták, hogy benne tejben fürödjenek, és az erről készült fotókat illetve videofelvételt az internetre is feltették.

A dolgozók a szilvesztert ünnepelték nem éppen szokványos módon. Egyikük ráadásul internetes közösségi oldalán dicsekedett el botrányos szórakozásukkal. Több fényképen is látható, amint a fiatal férfiak az egyik sajtkészítő kádban vettek tejfürdőt, fittyet hányva az élelmiszerhigiéniai előírásokra.

A Lifenews orosz kereskedelmi televízió internetes oldalán nemcsak a fotók láthatók, hanem egy videofelvétel is, amelyen az újévvárás résztvevői abban versenyeztek, ki tudja gyorsabban feltekerni a készülő sajtkötegeket. Ebben az üzemben gyártják a hajfonathoz hasonló sajtot, amelyet az Omszki régió Szíri (Sajtok) nevű kereskedőháza szerte az országban forgalmaz.

Az ügyre az orosz sajtó csak most derített fényt. A fogyasztók most amiatt aggódnak, hogy a fürdésre használt tej a késztermékekbe is bekerülhetett.

A botránnyal összefüggésben kiderült az is, hogy a Szíri kereskedőház a szükséges hatósági engedélyek nélkül kezdte el gyártani üzemében 2011-ben a sajtot. Ezért elképzelhető, hogy a botrány és az időközben feltárt számos szabálytalanság miatt akár teljesen megszűnhet a sajtgyártás a szibériai régiónak ebben az üzemében.

(stop.hu nyomán M.B.)

Hasonló bejegyzések