Ez durva – a szteroidoktól szétrobbant a szíve!
Annyi szteroidot tolt, hogy szétrobbant a szíve.
Két szívroham és három agyvérzés után lehet, hogy sokan elgondolkoznának az életmódváltáson, Oli Cooney testépítő azonban nem lassított. Meg is halt. Húszéves volt.
Az angol fiatalember izmos akart lenni, ezért 16 évesen testépítő lett. Két évvel később már szóltak neki az orvosok, hogy vegyen vissza, mert amit csinál, annak nem lesz jó vége. Oli ugyanis szteroidokat használt, hogy gyorsan látványos eredményt érjen el, és túlzásba vitte a dolgot. Rettentő sokat edzett, tolta az anyagot, és ha figyelmeztették, hogy ideje lenne leállni, azt válaszolta, nem lesz semmi baja, mert legyőzhetetlen. A szteroidok mellett természesen fehérjekoncentrátumot és minden olyan cuccot is alkalmazott a győzelem érdekében, aminek túlzott használata ellenjavallt az orvosok által.
Oli egy idő után már nem csak szakemberekről kapott figyelmeztető jeleket. Mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ezért kórházba került, ahol kiderült, hogy súlyosan károsodott a szíve. Rövid idő alatt átesett két szívrohamon és három agyvérzésen, és ekkor leállt a sztreoidokkal. Az edzéssel viszont nem: a szigorú tilalom ellenére visszatért az edzőterembe, és újra a legdurvább erősítő és tömegnövelő gyakorlatokat végezte. A halál azonban mégsem súlyzóval a kézben érte: az utcán esett össze, amikor egy taxi után rohant.
(kiskegyed.hu nyomán)