Öreg Dezső: Kormányfő

Többé-kevésbé ott vagyunk, ahol egy héttel ezelőtt. Sehol. Mármint ami a szerbiai politikai eseményeket illeti. A leendő miniszterelnök, akinek a pártja majdnem egy hónappal ezelőtt megszerezte az abszolút többséget, csak tárgyalgat, kombinálgat de nem tesz semmilyen konkrét lépést. Még a parlament sem alakult meg.

Jó, mindez a törvényes keretek között mozog, de Szerbia polgárainak azt ígérte az ország egyetlen erős embere, hogy minden erővel hozzáfogunk a reformokhoz. Ehelyett azonban minden erővel húzzuk az időt. Pontosabban húzza az, akin eddig is múlott minden ebben az országban. Hallottunk ugyan néhány közhelyet, mondjuk, hogy leszámolunk a munkakerülőkkel, hogy rendet teszünk a közvállalatokban, hogy elvetjük a gondját az átalakulóban levő cégeknek. És semmi sem történik.

Nem is az a legnagyobb baj, hogy 4 hete csak ígéretek hangzanak el. Sokkal nagyobb gond az, hogy gyakorlatilag ugyanez az ember vezette az országot az utóbbi 2 év során is. És akkor sem történt semmi. Bocsánat, annyi azonban igen, hogy pártja átvette a hatalmat mindenhol, ahol csak lehetett, a leghajmeresztőbb koalíciókat teremtve. És teljesen leépítette az ellenzéket. Felaprózta. Mint ahogy azt tették a negyvenes évek végén Magyarországon a szalámi politika néven elhíresült művelet során a kommunisták. Az állandó feszült várakozás időszakát éljük immár 2 éve. Most a kormányalakítási periódusban még nagyobb a feszültség és még nagyobban az elvárások. Talán a pszichológusok meg tudnák magyarázni, hogy mire jó ennek a kollektív feszültségnek nemcsak a fenntartása, hanem a fokozása. Talán arra, hogy egyszer, ha minden igaz, még ebben a hónapban minden konkrétumot óriási eredményként lehet majd feltüntetni. Minden javasolt megoldást zseniális megmentő ötletnek nyilvánítani. Mondjuk eljuttatni a társadalmat egy olyan pontra, amelyből minden megváltásnak tűnik majd. Mert ugye, a zsidó átok az „adj neki istenem sokat és utána vond meg tőle”. Ennek fordítottja, a vegyél el tőle mindent és adj neki bármi apróságot, hálás lesz neked és imába foglalja a neved. Időközben azért nem tétlenkednek a haladók. Helyezkednek, újabb posztokat szereznek. Legutóbb az újvidéki Dnevnik holding vállalat gondjait vették le a tartományi vezetés válláról, simán átvéve irányítását. Nem lett belőle országos botrány. Itt-ott említette a sajtó. Mert oda jutottunk, hogy botrány is csak abból az ügyből lehet, amely a leendő kormányfő és az általa vezetett párt érdekeit szolgálja. A kormányalakítási tárgyalások is ennek a célnak a megvalósításába állíttattak. Mint minden, ami az utóbbi 2 évben történt Szerbiában. A korrupció ellen meghirdetett hadjárat néhány látványos letartóztatás után nemigen mutatott fel eredményt. A letartóztatások viszont megmaradtak az emberek fejében. És nyilván az is a fejekbe lopózott, hogy a 2 évtizeddel ezelőtti gyilkosságokért, botrányokért kizárólag Slobodan Miloševič a felelős. És ezzel le is lehet zárni az újabbkori történelem e gyászos szakaszát. Az átvilágítás még csak eszébe sem jut senkinek. Igaz is, mit érne már, ennyi idő után. Így, tisztára mosott erkölcsi háttérrel lehet még uralkodni egy ideig. Vagy szebben fogalmazva, ahogy azt a még aktuális parlament haladó párti elnöke mondta a választási hadjárat dandárjában: „… lehetővé kell tenni Vučićnak, a Szerb Haladó Párt vezetőjének, hogy zavartalanul döntsön arról, milyen Szerbiát szeretne látni…”. Nos, a lehetőség megadatott. Akkor miért vár ilyen sokat ennek a víziónak a közkinccsé tételével? És a többi politikai tényező, ha tényező, miért asszisztál ehhez az időhúzáshoz? Egy vékonyka szelet hatalomért. Amelyet úgy és akkor fogyaszthat, ahogyan és amikor azt megengedik neki.

Öreg Dezső – Napló