Nincs semmi meglepő a VMSZ és a haladók összeborulásában
Vannak, akik felkapják a fejüket, mások meg egyszerűen tudomásul veszik, hogy Vajdasági Magyar Szövetség kormánykoalícióra lép a Szerb Haladó Párttal. Nem lepődök meg, az európai gyakorlat is erről szól: a kisebbségi párttok legtöbbször a kormánypártot támogatják, miközben több jogot csikarnak ki a kisebbség számára. Nem lepődök meg, hiszen a VMSz a kilencvenes években számos helyi önkormányzatban Milošević pártjával szövetkezve gyakorolta a hatalmat. Később köztársasági szinten Djindjićnél kötött ki. Majd tartományi szinten Tadićnál.
Most Vučićnál. A koalícióval kapcsolatban sokan pragmatizmust emlegetnek, ám a kezdet inkább jelképes. Magyarország és Szerbia viszonya 2000 után egyfolytában javul, napjainkban pedig kiválónak mondható. Az anyaországi és a helyi kisebbségi politikusok derülátók, szerintük megnyugtató a szerbiai magyar kisebbség helyzete. Szerintem, ebben rejtezik a Szerb Haladó Párt jelképes gesztusának gyökere. A pragmatikust majd kideríti a nyilvánosságra hozott koalíciós szerződés, ha egyáltalán lesz ilyen. Az ajánlat elutasítása mindenképpen zavart idézne elő az Orbán-kormány és a Vučić-kormány viszonyában.
Az sem meglepő, hogy a magyarok egy részében némi megütközést vált ki a lépés, mivel nem felejtették a Szerb Haladó Párt politikusainak radikális múltját. Az emlékek elevenek és fájdalmasak. Sokan a kilencvenes években vesztették el a munkahelyüket, sokan kivándorlásra kényszerültek, sokan pedig szinte naponta érzékelték a hátrányos megkülönböztetést. Az persze mai napig szóba sem került, hogyan kéne ezeket az embereket kárpótolni. Talán majd javasolja a pragmatikus politika. A hatalmon levő kisebbségi politikusok részben másképpen élték át azt az időszakot. Midőn a Szerb Radikális Párt része lett a hatalmi koalíciónak, Šešelj pártelnök lemondott egy parlamenti alelnöki tisztségről a VMSZ javára, mert úgy vélte, hogy a kisebbségnek is helye van a hatalommegosztásban. A radikálisok tehát akkor is átengedtek valamit a politikai elitnek. Legalább egy tisztséget. Az átlagembernek viszont nem engedtek át semmit, őt megfélemlítették. Talán a következő hetek és hónapok a szorongást. Lehet-e számítani következőkben a munkahelyek arányos elosztására? Tényleg a megvalósul-e a többnyelvű környezetekben az anyanyelv-használati jog? Sorolhatnám tovább! Rövidesen minden kiderül. Elegendő lesz a postai, a vasúti tolóablakok előtt anyanyelvünkön megszólalni, vagy szemügyre venni a kétnyelvű utcanévtáblákat, például Újvidéken.
Végel László
Végel László Közéleti naplója (nyomtatott változatban a Családi körben jelent meg)
