Kilenc daganata volt, mind eltűnt
Négy évvel ezelőtt hat hónapot adtak a brit Rose Binghamnek (55) az orvosok, miután kilenc daganatot találtak az agyában.
Ám mára az asszony teljesen egészséges, a fejéből pedig nyom nélkül tűntek el a tumorok. A besugárzás és a kemoterápia mellett egy új gyógyszert is szedett, ami megtette a hatását. Jellemző, hogy a gyógyszert gyártó cég (nem tudni melyik) Rose gyógyulása után bekérte az asszony leleteit, mert még maguk sem hitték el elsőre, hogy szerük ilyen csodálatos gyógyulást okozott.
– Rose valóságos orvosi csoda – mondta az asszony párja, aki hozzátette: felesége egy pillanatra sem adta fel a küzdelmet, és már az első pillanattól kezdve elképzelhetetlennek tartotta, hogy legyőzze őt a rák, amelyet ő maga csak Frednek hívott – egy régi, rossz emlékű barátja után.
Blikk nyomán F. L.