Egyéb 

Új ország, új törvények: Betiltották a melegfelvonulást a Krímben

hhA Krímben az az érdekes helyzet állt elő, hogy a Szimferopolban és Szevasztopolban tervezett melegfelvonulás a tervezés ideje alatt még nem számított törvénysértésnek, azonban a tartomány időközben Oroszországhoz került, ahol törvény tilt bárminemű homoszexuális propagandát.

A szevasztopoli és szimferopoli hatóságok nem engedélyezték a szexuális kisebbségek négy akcióját, aminek a homoszexualizmus kiskorúak körében való propagandájának betiltásáról rendelkező törvénycikk szolgáltatott alapot – közölte az orosz meleg közösség egyik vezetője, Nyikolaj Alekszejev.

„Úgy, mint Szevasztopol esetében is, a szimferopoli melegfelvonulások betiltása ügyében panaszt fogunk emelni bíróságon, szükség esetén pedig nemzetközi szintre visszük az ügyet – az ENSZ Emberjogi Bizottságához és az Európai Bírósághoz kívánunk fordulni” – hangsúlyozta Alekszejev.

(ruvr nyomán M.B.)

Hasonló bejegyzések