Fegyvertartás – a ráknál is veszélyesebb!
Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államokban ma már a fegyverek jelentik a második vezető halálokot a fiatalok körében. Kétszer annyi áldozatot követelnek, mint a rákos megbetegedések.
A The New England Journal of Medicine című folyóirat internetes oldalán nemrég megjelent cikk szerint az Egyesült Államokban naponta hét gyermek, illetve fiatal felnőtt halálát okozza fegyverhasználattal összefüggő sérülés.
A gyerekek játéknak hiszik
A Bostoni Gyermekkórház munkatársaként dolgozó Judith S. Palfrey és férje, Sean Palfrey szerint ma már a fegyverek jelentik a második vezető halálokot az amerikai fiatalok körében, a rákos megbetegedéseknél kétszer, a szívelégtelenségeknél ötször, a fertőzéseknél pedig tizenötször több halálos áldozatot követelve. Egy nemzetközi tanulmány szerint az 5 és 14 év közötti amerikai gyerekek esetében a lőfegyverrel elkövetett öngyilkosságok száma hatszor, míg a nem szándékos, lőfegyverhasználatból eredő sérülés okozta halálozás aránya tízszer nagyobb, mint a többi magas jövedelmű országban.
Mint arra a szakemberek rámutattak, a „kisgyerekek a veszély megértése nélkül fedezik fel a lőfegyverek világát, és ha egy óvatlan pillanatban ilyen eszköz kerül a kezükbe, halálos kimenetele is lehet”. Azok a kisiskolás korú gyerekek, akik a televízióban, mozifilmekben, videojátékokban fegyvereket látnak, nem feltétlenül lesznek tudatában annak, hogy azok, akiket a való életben ér lövés, meg is halhatnak.
A depresszióval küzdő tinédzserek esetében a gyógyszer-túladagolással összefüggő öngyilkossági kísérletek kevesebb mint öt százaléka, míg a fegyverrel elkövetett kísérletek kilencven százaléka végződik halállal.
Veszélyes fegyvertartás
Egy 2006-os tanulmány azokat a fegyvertartó amerikai háztartásokat vonta elemzés alá, amelyekben 18 éven aluli gyermekek éltek. Az eredmények szerint a megkérdezettek 21,7 százaléka tartott otthon töltött fegyvert, 31,5 százalékuk nem zárta el a veszélyes „játékszert”, 8,3 százalékuk pedig legalább egy töltött és könnyen hozzáférhető fegyverrel bírt.
A gyermekek biztonsága érdekében az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia azt ajánlja a szülőknek, hogy kizárólag gondosan elzárva, lehetőleg páncélszekrényben őrizve és személyre szabott biztonsági rendszerrel ellátva tároljanak otthon lőfegyvert. Egyidejűleg hangsúlyozták, hogy a „gyermekek és kamaszok számára a lőfegyvermentes otthont a legbiztonságosabb”.
(MTI – Gye)