Egyéb 

Tovább vizsgálják a szerb tömegsírt

http://www.blic.rs/data/images/2010-02-09/11422_masovna-grobnica2-reuter-srdjan-zivulovic_hs.jpg?ver=1278578096Folytatódik egy vélt tömegsír feltárása a dél-szerbiai Raska térségben fekvő Rudnicán, írja az MTI a szerb sajtóra hivatkozva. A feltételezések szerint az egykori kőfejtőben 250 koszovói albánt temettek el 1999 júniusában a koszovói harcokból visszavonuló szerb különleges rendőrség tagjai. Veljko Odalovic, az eltűnt személyekkel foglalkozó szerbiai bizottság elnöke azt mondta, hogy amíg teljesen fel nem tárják a terepet, nem állnak le a munkával. Számításai szerint ehhez két hónap kell körülbelül.

„Már semmilyen akadálya nincs annak, hogy a teljes területet megvizsgáljuk. Hosszú és nehéz munka lesz, de minden kutatást itt végzünk majd” – magyarázta, hozzátéve, hogy az exhumálás mellett a maradványok vizsgálata, illetve a DNS-minták vétele a helyszínen zajlik, az elemzéseket az eltűnt személyekért felelős nemzetközi bizottság, valamint a tuzlai laboratórium végzi majd.

A vélt tömegsír feltárása decemberben kezdődött, amikor két albán maradványait találták meg. Ezt követően el kellett távolítani az egykori kőfejtő területéről a még álló épületeket, és a tél is hátráltatta a munkát.

A vizsgálatot egy védett szemtanú vallomása alapján indították meg, aki szerint 1999-ben a rudnicai kőfejtő területére meggyilkolt albánokat szállítottak, azokat földdel fedték le, majd részben lebetonozták.(index)

Hasonló bejegyzések