Felnőttek őssejtjeiből hoztak létre embriókat
A Wall Street Journal számolt be cikkében elsőként amerikai és dél-koreai kutatók közös munkájáról, amelynek eredményeként most először sikerült felnőttekből (egy 35 és egy 75 éves páciensből) nyert őssejtek segítségével emberi embriókat előállítani.Ezzel bizonyították, hogy az eljárás lehetséges alternatívát jelent a tökéletes donorok mesterséges előállításában.
A kutatók évek óta foglalkoznak a tökéletes emberi donorok „legyártásának” problémakörével, az elsődleges cél ugyanis nem az emberi klónozás megvalósítása, hanem a még mindig sok gondot okozó szervátültetések megkönnyítése.
Az embriók mesterséges előállításával a beteg saját tökéletes mását kaphatná meg, az ezekből nyert sejtekből pedig olyan pótszerveket tudnának növeszteni, amelyek DNS-e megegyezik a betegével, így a beültetett példányok kilökődésétől, az immunrendszer negatív reakciójától sem kellene tartani.
Ettől még meglehetősen messze vagyunk, ám a mostani bejelentés igazolta, hogy a felnőttek bőréből nyert őssejtekből is lehetséges a klón-embriók előállítása.
(sg.hu nyomán M.B.)