Botrány: egy újvidéki nőgyógyász gátlástalan csalássorozata
Minden jel arra utal, hogy Újvidéken, a Novo naselje városrészben levő nőgyógyászati rendelő egyik orvosa súlyosan vétett az orvosi etika ellen, és embertelen módon, pénzkeresés szándékával becsapta pácienseit.
Az utóbbi időben több nő panaszkodott, hogy dr. Saša Milošević hamis diagnózist állított fel esetükben, arra biztatva őket, hogy látogassanak el magánrendelőjébe, ahol majd korszerű gyógykezelésben részesülnek. „Természetesen” jó pénzért.
Pácienseinek legtöbbször azt hazudta, hogy condylomát, illetve genitális szemölcsöt állapított meg náluk, ami az ő rendelőjében sikeresen eltávolítható.
Ezért az egyébként viszonylag egyszerű beavatkozásért általában 6 ezer dinárt fizettetett meg fejenként. Akadtak azonban olyan páciensek, akik ragaszkodtak hozzá, hogy állami klinikán vessék alá magukat ennek a beavatkozásnak. A doki ilyen esetekben nem tehetett mást, minthogy kiírja a beutalót. Ezt igencsak ingerülten tette, talán sejtve, hogy ennek nem lesz jó vége.
Az állami klinikán persze egyértelműen megállapították, hogy a pácienseinél szó sincs condylomáról.
Noha ily módon az orvos lebukott, eddig a haja szála sem görbült.
Felettesei ugyan megerősítettek, hogy több páciens panaszkodott dr. Milošević magatartására, de egyelőre semmit sem tehetnek. Az érintett személyeknek írásban kell fordulniuk a páciensek jogvédőjéhez, vagy benyújtaniuk az orvos elleni feljelentést az illetékes felügyelőségnél. Csak abban az esetben indíthatnak fegyelmi eljárást. A páciensek rosszul teszik, hogy ehelyett a médiának nyilatkozgatnak, mondták dr. Milošević főnökei.
Képünk illusztráció
Blic nyomán K. P.