Egyéb 

Dübörgő „reformok”: drágul az áram?

a elektrosokk501Az árampiac kormány által beharangozott liberalizációja nem hivatalos információk szerint már július elsejétől az elektromos energia drágulását eredményezheti, „természetesen” a háztartások esetében.

Csak az a kérdés, hogy a villangyazdaság egyből nagyobb elektrosokknak teszi ki a fogyasztókat, illetve jelentősebb százalékban növeli az áram árát, vagy az év végéig többször kisebb falatokat csipeget le róluk.

Az egészben persze nincs semmi logika, hiszen, ha a polgárok szabadon választhatják majd, hogy melyik szolgáltatótól veszik a villanyáramot, a konkurencia hatására az árnak elvileg csökkenie vagy legalábbis stabilizálódnia kellene.

F. F.  

Hasonló bejegyzések