Egyéb 

XVI. Vince-napi Nemzetközi Borverseny és Borkóstoló

temerin borkostoloA Temerini Kertbarátkör szervezésében, január 19-én, a helyi sportcsarnokban kerül sor, a sorrendben XVI. Vince-napi Nemzetközi Borfesztiválra és Borkóstolóra.

A program szombaton 10 órakor, a vendégek fogadásával kezdődik, amit 11 órától a mezőgazdasági minisztérium képviselőjének borászattal kapcsolatos előadása-, majd pedig sajtótájékoztató követ. 13 órára a szervezők egy kultúrális műsort láttak elő, az ünnepélyes eredményhirdetés 14 órakor lesz.

Az eddigiek alapján elmondhatjuk, hogy a Kárpát-medencében ez az egyik legnagyobb ilyen jellegű borverseny. Minden bormintából 3 litert kell leadni, 4 drb. 0,75 literes üvegekben, a palackon fel kell tüntetni a borász nevét, lakhelyét, a bor fajtáját és évjáratát. A benevezési díj 500 dinár , illetve 5 € mintánként.

A bormintákat január 9-től várják a temerini Ifjúsági Otthonban. A közel 80 tagú nemzetközi borbíráló bizottág január 12-én kezdi meg a munkáját.

A Vince napi borfesztivállal kapcsolatban minden bővebb tájékoztató a 063-577-705-ös, vagy a

021/851-748-as telefonszámon kapható.

(Vajdasági Rádió)

Hasonló bejegyzések