Egyéb 

Nenad Čanak: Mivel nincs saját lányom, kénytelen vagyok mások lányaival barátkozni

canak8Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga nevű szélsőbalodali párt elnöke, Szerbia „legtoleránsabb antifasisztája”, aki még mindig nincs börtönben, noha tavaly testőreivel félholtra vert egy embert egy újvidéki kocsma előtt, a Pink TV egyik sóműsorában ezt az icidenst is érintette. Azt mondta, hogy az egy „régimódi kocsmai bunyó volt, amely régimódi stílusban végződött”.

Arra a kérdésre, hogy vannak-e megvalósítatlan álmai, vágyai, azt felelte, hogy nincsenek, főleg miután felesége (akitől időközben elvált) fiút szült neki. Lánygyereket is szeretett volna, de miután az nem jött össze, kénytelen mások lányaival barátkozni! Hozzáfűzte, hogy szereti a «csirkehúst».

A kövér antifasiszta a férfiakat két csoportra osztotta: az egyiket azok képezik, akik zuhany alatt vizelnek, a másikat pedig azok, akik hazudnak, hogy ilyet nem csinálnak.

Miroslav Miškovićról annyit mondott, hogy tranzíciós országokban gazdag emberek nem maradhatnak szabadlábon.

A sztárénekesnő kifejezés szerinte kurvát takar. (Mondjuk, ebben lehet valami).

Egy Stanija Dobrojević nevű turbofolkos kornyikáló ezt magára vette és Čanakot nemes egyszerűséggel disznónak nevezte.

(A képen: Nenad Čanak erős gyomrú szajhák társaságában)

F. L.

Hasonló bejegyzések