Idén is lesz Felvidéki Magyar Sziget!
2013-ban végre újra megrendezték Felvidék mindezidáig egyetlen nemzeti fesztiválját. Tavaly Dunamocson sor került a Romantikus Erőszak első felvidéki koncertjére, s mellette sok érdekes és értékes programon vehettek részt az érdeklődők. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom úgy döntött, idén is megszervezik a Felvidéki Magyar Szigetet.
Az idén kétnaposra tervezett rendezvény szervezése még folyamatban van, de azt már lehet tudni, hogy pénteken a Romantikus Erőszak lép fel (az ő koncertjük nem is lehetett kérdéses a tavalyi siker után). Előttük a Historica csap a húrok közé, legelőször pedig egy népdalkör lesz látható a felvidéki Padányról. Mit keres egy népdalkör egy rockfesztiválon? – tehetnénk fel a kérdést, de ez is jól mutatja, hogy ezen a rendezvényen jóval többről van szó, mint egy rockfesztivál. A két nap alatt több előadás (pl. Zagyva Gyula, Szávay István), könyvbemutató kerül megrendezésre, a legkisebbeket pedig gyereksarok várja majd.
A szombati nap koncertjeit a révkomáromi Kerecsen zenekar kezdi. Utánuk a Palmetta következik – egy kis metál, még több népzene. Az estét a rockklasszikus Ossian zárja.
Az érdeklődők minden információt megtalálnak a rendezvény Facebook oldalán.
T. T.