Egyértelmű: Morvai Krisztina a délvidéki magyarság reménysugara + Videók
A becsületes délvidéki magyarok számára az európai parlamenti választás egy jó és egy rossz hírt hozott. Kezdjük a rosszal. Deli Andor, a VMSZ kádere mandátumot szerzett a Fidesz listáján. Miért nem lehet örülni ennek az információnak, hiszen délvidéki magyar emberről van szó? Példaul azért, mert Deli azt mondja (szó szerint), hogy „hangsúlyosan szeretné képviselni a vajdasági magyarságot érintő kérdéseket, így a többi között az érdekérvényesítés területét”. Már elnézést, de ez meg mi a bús francot jelent?
Miután a mostanában megjelent Deli-interjúkból nem az derült ki, hogy az „érdekérvényesítés területe” számára a délvidéki magyar területi autonómiát, az itteni magyarság diszkriminációjának megszüntetését, szédítő gazdasági-szociális zuhanásának megállítását, hatékonyabb vagyon-visszaszármaztatást, a kollektív bűnösség bélyegének eltávolítását, a magyarverések kivizsgálását és a nemzettársaink megvédését takarja, kénytelenek vagyunk azt gondolni, hogy csak a rend kedvéért mondott valamit, ami talán „ide illik”. Mint ahogyan azt általában a VMSZ-esek és a fideszesek szokták tenni.
Az egészben nem is az legrosszabb, hogy Deli, akinek az ölébe hullott az EP-képviselői hely (és persze az azzal járó, ha jól tudom, havi ötezer eurós fizetés), semmi hasznosat nem óhajt csinálni, hanem az, hogy – hacsak teheti – gáncsolni fogja azokat, akik a külhoni magyarok önrendelkezéséért, gazdasági önállóságáért, nagyobb szabadságáért és biztonságáért szándékoznak küzdeni. Eddigi nyilatkozataiban ugyanis már „fickósan” leszélsőségesezte őket.
Tehát igencsak rossz hír, hogy a magyar érdekekkel (és a saját programjával is) gyakran szembenő VMSZ Delije fogja képviselni (lejáratni?) a délvidéki magyarságot Brüsszelben.
Ezt a lehangoló tényt szerencsére ellensúlyozza az a hír, hogy a délvidéki magyarság továbbra is számíthat Morvai Krisztina önzetlen segítségére. Balczó Zoltán és Kovács Béla is minden bizonnyal odateszi magát, ha a külhoni magyarság érdekvédelméről lesz szó, de Morvai már bizonyított ezen a téren, többször járt Délvidéken és konkrét eredményeket mutatott fel.
Ami még alátámasztja emberi nagyságát: az európai parlamenti választást megelőző kampányidőszakban az anyaországi nemzettársainkra nehezedő problémákon kívül, minden egyes szereplése során külön kiemelte a külhoni (többször konkrétan a délvidéki) magyarság helyzetét és az önrendelkezéséért vívott küzdelem jelentőségét. Pedig az EP-választáson ez semmilyen politikai pontokkal nem járt. (A Fidesz ezért nem is foglalkozott a témával.)
Morvai Krisztina megmutatta, hogyan lehet ötvözni az érveken alapuló, racionális és a szívből jövő, őszinte, érzelmi politizálást. Az egyik leghitelesebb közéleti egyéniségről van szó, aki – legalábbis amióta én követem a tevékenységét – sohasem változtatta meg a véleményét és a stílusát.
A délvidéki magyarság megmaradása az európai és a világpolitika (át)alakulásán, a Jobbik folyamatos erősödésén, a Magyar Remény Mozgalom fejlődésén és felemelkedésén múlik, de azon is, lesz-e Morvai Krisztinának elég ereje, ideje, energiája, hogy ugyanilyen lelkesedéssel képviseljen bennünket.
K. P.
Kapcsolódó cikkek: Ha kérhetem, Deli Andor ne képviselje az érdekeim: szerinte szélsőséges, aki nem ért egyet a VMSZ „racionális” politizálásával (+ egyéb ferdítések)