Egyéb 

A topolyai autótűzben a kishegyesi polgármester szolgálati autója is kiégett – Mit kereshetett a topolyai vásárban az adófizetők pénzén vásárolt járművel?

Már korábban, elsőként beszámoltunk arról, hogy a topolyai vásárban eddig ismeretlen okok miatt a helyszínen kigyulladt egy személygépkocsi, majd a lángok egy másik gépjárműre is átterjedtek és mindkét autó teljesen kiégett. A NIS benzinkút és a topolyai kaszárnya között parkoló autókhoz kiérkező tűzoltók oltották el a lángoló autókat, ám azokat megmenteni már nem tudták. A képeket itt láthatják.

Nem hivatalos információk szerint az egyik kiégett autó a szomszédos, kishegyesi önkormányzat hivatalos autója volt. A Skoda Octavia járművet állítólag magáncélból használta a kishegyesi község elnöke, Marko Rovčanin.

Egyébként, a szóban forgó gépkocsi már régebb óta téma az egyik legszegényebb délvidéki községben, hiszen a helyi lakosok szerint a polgármester éjjel-nappal, a hét minden napján azzal utazik. A Szerb Szocialista Párt kádere egyébként nem kívánta kommentálni a kigyulladt autó esetét. Arra a kérdésre, hogy igaz-e, hogy magánjellegű céllal használta azt Topolyán is, annyit mondott, hogy „egy polgármester nem csak hétköznap dolgozik, egyébként meg Szabadkára tartott hivatalos ügyben.”

T. T.

Kapcsolódó írások:

Kigyulladt és leégett két autó a topolyai vásárban (+képek)

Elképesztő tékozlás a nyomor kellős közepén

Hasonló bejegyzések