Halászó pókok
A pókokat a legtöbben rovarokra vadászó ragadozóknak tekintik, egy új kutatás szerint azonban a vizek mellett élő pókfajok halat is szívesen zsákmányolnak.
A tanulmányban 18 olyan pókfajt figyeltek meg természetes körülmények között, amelyek kisebb halakat zsákmányoltak, és további hat fajról derült ki, hogy laboratóriumi körülmények között halakat fogyasztanak.
A félig vízi életmódot folytató pókfajok sekély édesvízi patakok, tavak vagy mocsarak mellett élnek. Képesek a vízben úszni, búvárkodni vagy a víz felszínén járni, zsákmányukat a leggyakrabban erős idegmérgek és enzimek segítségével ejtik el. A zsákmányhalak testének hossza gyakran a pókok testhosszának kétszerese.
Az áldozat elfogása érdekében a pók a hátsó lábaival egy kőhöz vagy növényhez rögzíti magát, elülső lábait pedig a vízfelszínhez érinti. Miután elejtette a halat, száraz helyre viszi, és emésztőenzimeket fecskendez a tetembe. Az emésztőenzim elfolyósítja a hal szöveteit, amit így a pók már képes elfogyasztani. A táplálkozás több órán keresztül is eltarthat.
A kutatók szerint a halfogyasztás nem állandó jellegű, főleg az energiaigényes párzási időszak alatt figyelhető meg, illetve akkor, amikor a gerinctelen zsákmányállatokból hiány lép fel.
A halfogyasztó pókfajokból az Antarktisz kivételével minden kontinensen figyeltek meg példányokat, a legtöbb esetet Florida vizes élőhelyein dokumentálták.
(origo.hu nyomán)