Szerbiának lesz a legrosszabb munkatörvénye egész Délkelet-Európában?
A szerbiai munkatörvény javaslata messze a legrosszabb egész Délkelet-Európában, ideértve mind az EU-tagországokat és azokat is, amelyek csak tagjelöltek – vélekednek az Összefogás szakszervezetben.
A pénteken kiadott közleményük szerint ez az álláspont a Délkelet-Európai Szakszervezetek Nyolcadik Értekezletének informális részében született meg. Az értekezletet június 19-e és 21-e között tartották meg Ohridban. Željko Veselinovićot, az Összefogás elnökét, mint fogalmazott, nem lepte meg Aleksandar Vučić kormányfő kijelentése, miszerint a munkatörvény már egy héten belül a köztársasági képviselőház elé kerül, méghozzá úgy, hogy közvitát nem is tartottak róla. Hozzátette, egy ilyen forgatókönyv bekövetkeztére a szakszervezet már korábban figyelmeztetett.
„A szerbiai kormány politikája már a kezdetektől fogva ebbe az irányba mutatott, jelesül, hogy a munkatörvényt az államigazgatásról szóló törvénnyel ellentétesen, széleskörű közvita nélkül fogadják el, habár súlyos érvek szólnak amellett, hogy egy ilyen közvita megtartására szükség volna, tekintettel arra, hogy egy rendszerbeli törvényről van szó, amely alapjaiban határozza meg a gazdasági viszonyokat az országban” – mondta Veselinović. (Beta)