Egyéb 

Egymásra mutogatás a szerbiai rendőrség minősíthetetlen állapota miatt

Ivica Dačić szerb külügyminiszter kijelentette, abban az időben, amikor ő volt a belügyminiszter, nem létezett politikai akarat a rendőrség csúcsvezetőinek elmozdítására. „Én voltam ugyan a belügyminiszter, ám azok, akik többek között a Nemzetbiztonsági Tanácsot és a Biztonsági Szolgálatokat Koordináló Irodát vezették Mirko Cvetković kormányzása idején, egyszerűen feltételül szabták, hogy a rendőrségi csúcsvezetésnek olyannak kell maradnia, amilyen egészen mostanáig volt” – fejtegette Dačić sajtótájékoztatóján, melyet Murray McCullyval, Új-Zéland külügyminiszterével közösen tartott.

Dačić arra az újságírói kérdésre, hogy belügyminiszteri mandátuma idején miért nem hajtotta végre a szükséges leváltásokat a rendőrség kötelékén belül, a szocialista politikus azt válaszolta, hogy „a miniszter nem válthatja le a rendőrség igazgatóját, ezt csak a szerbiai kormány teheti meg”. „Mindenki tudja, hogy én miért szálltam síkra. És azt is tudja mindenki, hogy én nem védelmeztem őket. Mindenki tudja, hogy ők irányították és ők ellenőrizték a rendőrséget, engem nem vontak be ebbe. A miniszter nem válthatja le a rendőrség igazgatóját. Ezt a kormánynak kell megtennie” – emelte ki Dačić.

Eközben, az ellenzéki Új Demokrata Párt elvetette a Boris Tadić pártelnök elleni vádakat, miszerint államfői mandátuma idején akadályozta a rendőrségi csúcsvezetés megváltoztatását. A párt megismételte korábbi állítását, miszerint a rendőrség elmúlt időszakban végzett rossz munkájáért a volt belügyminiszter, Ivica Dačić a felelős, aki hat évig irányította a belügyi tárcát.

Dačić azt nyilatkozta, hogy a rendőrségen belül uralkodó helyzetért Boris Tadić egykori államfő és volt pártja, a Demokrata Párt a felelős, mert az ő megkerülésével, a Nemzetbiztonsági Tanácson és a Biztonsági Szolgálatokat Koordináló Irodán keresztül akadályozták a rendőrség vezetőinek elmozdítását.

Az ÚDP értékelése szerint „abszurdak” ezek az állítások, mivel Dačić az elmúlt két évben is belügyminiszter volt, amikor már Tadić és a DP ellenzékből politizáltak, tehát volt ideje változtatni a helyzeten.

Egymásra mutogatnak, eközben pedig Délvidék falvait és városait különböző, a rendőrség által megtűrt hordák fosztogatják.

Beta nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések