Egyéb 

Figyeljen oda: lehet, hogy hamarosan nem tudja majd használni a Skype-ot

skypeÉrdemes frissíteni a számítógépen lévő Skype programot, mert a korábbi verziókkal nem lehet majd használni a szolgáltatást. A Microsoft olyan szinten bekeményít, hogy már a fél évvel ezelőtti klienssel sem működik majd a Skype.

A következő néhány hónapban nyugdíjazza korábban kiadott Skype-klienseinek zömét a Microsoft. A HWSW azt írja: a döntés azért érdekes, mert az elavultnak ítélt „régi” verziók között például a viszonylag friss, januárban megjelent 6.13-as windowsos változat is ott van.

A vállalat a legújabb verziók előnyeként említi, hogy az üzenetküldéshez már nincs szükség rá, hogy a beszélgetőpartner is online legyen, a korábbi beszélgetések teljes egészükben megtekinthetők bármilyen eszközön, továbbá az üzenetek olvasott, illetve olvasatlan állapotára vonatkozó információk is szinkronizálhatók a platformok között – emlékeztet a HWSW.

(hvg nyomán M.B.)

Hasonló bejegyzések