Egyéb 

Nyilas MIhály váltja Deli Andort – Magyarkanizsának új polgármestere lesz

A Fidesz-KDNP listáján Európa Parlamentbe jutott Deli Andor helyett Nyilas Mihályt jelölte a VMSZ a tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkárság élére. Ahogy Pásztor István, pártelnök fogalmazott, mindenképpen jogász szeretettek volna javasolni erre a posztra (márpedig jogászból nincs hiány a VMSZ berkein belül).

Mint ismeretes, Nyilas volt az eddigi magyarkanizsai polgármester. Sok helyi azonban végre fellélegezhet, miután a visszaélések és a polgárokkal szembeni közömbösség szimbólumának tartott politikus a tartományi fővárosba távozik. Helyére a párt alelnökét, Bimbó Mihályt jelöli a helyi VMSZ.

Nyilas Mihály a jelölést követően a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy „magyarként és a Vajdasági Magyar Szövetség tagjaként természetesen hangsúlyosan fogja kezelni majd a vajdasági magyarság érdekképviseletét.” Fogalmunk sincs, hogy ez mit takar, de az idő megmutatja majd a magáét.

T. T.

Hasonló bejegyzések