Egyéb 

A bolgár elnök augusztusban feloszlatja a parlamentet

plevnelievRoszen Plevneliev bolgár elnök vasárnap kijelentette, hogy augusztus 6-án feloszlatja a törvényhozást és ügyvivő kormányt fog kinevezni.

Az alkotmány értelmében az ideiglenes kormány legfontosabb feladata, hogy megszervezze az előre hozott választást, amelyet október 5-én fognak megtartani.

A bolgár parlamenti pártok vezetői június közepén állapodtak meg abban, hogy előre hozott parlamenti választásokat tartanak. A döntést a kormánypárt európai parlamenti (EP) választásokon elért gyenge eredményével indokolták. A májusi voksoláson a kormányzó Bolgár Szocialista Párt (BSZP) 18,9 százalékot szerzett, jóval lemaradva a legfőbb ellenzéki párt, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű párttól, amely 30,4 százalékkal az első lett.

A bankrendszer stabilitásával kapcsolatos egyre növekvő kételyekről is beszélt az államfő, aki hangsúlyozta, hogy a bolgároknak nincs okuk aggodalomra a megtakarításaikkal kapcsolatban, valamint elmondta, hogy az állami intézmények és a politikai pártok is támogatják a bankrendszer stabilizálására irányuló erőfeszítéseket.

„A bolgár bankrendszerbe befektető állampolgárok és vállalatok pénze biztonságban van. A pénzintézetek továbbra is a megszokott rendben működnek” – mondta sajtótájékoztatóján Plevneliev, miután négy órán keresztül tárgyalt a főbb politikai pártok vezetőivel, a pénzügyminiszterrel és a központi bank elnökével.

A bolgár központi bank az előző pénteken ellenőrzés alá helyezte a negyedik legnagyobb bolgár bankot, a Corpbankot. A kormány jelezte, ha a részvényesek nem emelik a bank tőkéjét július 21-ig, akkor államosítják a pénzintézetet. Olaj volt a tűzre a kormánypárt egyik képviselőjének csütörtöki kijelentése, amely szerint egy újabb hitelintézet, a harmadik legnagyobb bolgár bank, a First Investment Bank is veszélybe kerülhet. A pánikba esett betétesek csaknem 556 millió dollárnak megfelelő levát vettek ki a számláikról néhány óra alatt.

 

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések