Mindörökké nyomor: „Ha felgyújtanak a téren, akkor is elfogadásra kerül az új munkatörvény!”

Ahogy közeledik a rabszolgatörvény meghozatala, a szerbiai polgárokon egyre inkább eluralkodik a szorongás, a félelem, sőt a retteges. Nem ok nélkül. Rengeteg család (sajnos köztük délvidéki magyarok is) a megélhetési minimum alá süllyed. Sokan vízért és kenyérért fognak dolgozni hajnaltól késő estig.

Ehhez a rövidesen várható gazdasági-szociális genocídiumhoz a VMSZ, mint a szerb kormány része, szintén hozzájárul (hacsak a képviselőiben és államtitkáraiban az utolsó pillantban nem szólal meg a lelkiismeret hangja).

A szerb társadalom viszonylag nagy része leginkább a Szerbiai Szocialista Párttól várná el, hogy megakadályozza a minden idők egyik legembertelenebb törvényének elfogadását. A szocialisták főleg a szociális érzékenységre való hivatkozással szereztek politikai pontokat és váltak az ország második legerősebb pártjává.

A félretajékoztatott emberek egyébként is azt hiszik, a baloldal elsődleges célja a munkások jogainak képviselete. Pedig régen kiderült, hogy ez tévhit. Másrészt a Szerbiai Szocialista Párt már jó ideje nem is balodali, hiszen a haladókkal együtt a legnyersebb neoliberális kapitalista gazdasági írányvonalat követi (miközben a retorikájából persze nem hiányoznak a nacionalista elemek sem).

Ivica Dačić, a szocialisták elnöke, a szerb kormány első alelnöke és külügyminisztere őszinteségi rohamában kijelentette, pártja számára legfontosabb, hogy mindenáron kormányzati tényező maradjon. (Ha viszont a munkatörvény ellen szavazna, nyilván repülhetne a kormányból.)

Szó szerint ezt üzente a polgároknak:
– Miért nem gondolkoztatok, amikor szavaztatok? Vučić megmondta, hogy súlyos és fájdalmas reformok következnek. Én hívtam a szakszervezeteket, lépjenek velünk koalícióra, de hallani sem akartak róla. Engem akár fel is gyújthatnak Terazijén (Belgrád legnagyobb tere – K. P. megj.), de a munkatörvény akkor is elfogadásra kerül.

Dačić nem mondott igazat. Sem ő, sem Vučić a választási kampány során nem említették, hogy az általuk (is) okozott gazdasági katasztrófát a foglalkoztatottak jogainak drasztikus megnyirbálásával (vagy teljes megszüntetésével) óhajtják enyhíteni.

A kérdése (miért nem gondolkoztak, amikor szavaztak?) viszont jogos, hiszen mindenki ismeri a múltjukat, tudja mi mindent műveltek, tehát nem kellett volna elhinni, amit mondanak a kampány során.   

Amúgy ugyanezt a kérdést fel lehetne tenni azoknak a délvidéki magyaroknak is, akik a VMSZ-re szavaztak.

De most ne bántsuk a VMSZ-t, hátha a képviselői felülmúljak önmagukat, megfeledkeznek a szűk pártérdekekről, nemet mondanak a szóban forgó törvényre; ha pedig a parlament mégis elfogadja azt, kilépnek a kormányból és a Magyar Remény Mozgalom (MRM) fényes példáját követve, felveszik a harcot a délvidéki magyar területi autonómiáért (mert nem akarják, hogy a nemzettársaik legszörnyűbb nyomorban agonizáljanak).

K. P.