Egyéb 

Az albánok elutasították az emlékmű eltávolítását!

dru-spomenik-presevoAleksandar Vućič szerb honvédelmi miniszter a déli biztonsági zónában tett vasárnapi látogatásakor elmondta, az állam hamarosan cselekedni fog a korábban feloszlatott Preševo, Bujanovac és Medveđa Felszabadító Hadsereg elesett tagjainak emlékére állított emlékmű ügyében. A sajtótájékoztatón Vučić nem árulta el, hogy pontosan mikor távolítják el a preševói emlékművet, de elmondta, senki sem járhat el „illegálisan”, és annak okát nem kereshetjük az etnikai hovatartozásban.
– Az albánok a probléma nemzetközi megoldását kérték, de nem úgy tűnik, hogy ez olyan kedvező kimenetelű lesz számukra, mint 2001 és 2002-ben. Ők jelenleg nincsenek veszélyeztetve. Egyes forrófejűek szerint politikusként meg kell fenyegessék az államot. Szerintünk ezek csak politikai húzások, és készen állunk megvédeni Szerbia alkotmányos rendjét – mondta Vučić.
A miniszter leszögezte, a szerb alkotmányt és a törvényeket tiszteletben kell tartani, azok értelmében pedig „az állam megteszi a szükséges lépéseket” a vitatott preševói emlékmű ügyében.
Ragmi Mustafa, Preševo község elnöke korábban, szombaton kijelentette, az UCPMB elesett tagjai emlékére állított emlékmű erőszakos eltávolítása intézményes válságot váltana ki Preševo és Bujanovac községekben, valamint megtörné az állami hatalmakkal folytatott együttműködést. Mustafa a Preševóban megtartott sajtótájékoztatóan elmondta, ha Szerbia erőszakkal eltávolítja az emlékművet, megkérdőjeleződik a helyi albán hatalmak és az állami hatalom közti együttműködés folytatásának lehetősége.Mustafa kiemelte,hogy az emlékmű áthelyezése az albánok számára elfogadhatatlan.
– Az emlékmű erőszakos úton való eltávolítása az én visszavonhatatlan lemondásomat fogja maga után vonni a preševoi polgármesteri tisztségemről, és remélem ugyanez fog történni Bujanovacon is. Nincs értelme a továbbiakban együttműködést folytatni olyan szervekkel, amelyek lerombolják az preševó-völgyi albánok identitását – mondta Mustafa a három dél-szerbiai albán község képviselőivel folytatott tárgyalás után.
A dél-szerbiai községek albán nemzetiségű tanácsnokai azt követelték Albánia kormányától, hogy vigye a nemzetközi közvélemény elé a Preševo-völgy problémáit, és fogadjanak el egy határozatot, amellyel ellenállnak nemzeti jelképeik erőszakos eltávolításának. Szerbia és Koszovó kormányait felszólították, hogy Brüsszelben a kölcsönösség elve alapján Catherine Ashton részvételével vitassák meg a problémákat.
Zoran Stanković, Preševo, Bujanovac és Medveđe Koordinációs Testületének elnöke tegnap kijelentette, nem kívánja kommentálni a dél-szerbiai községek albán nemzetiségű tanácsnokainak az ülésezését, hanem tartja magát ahhoz a megállapodáshoz, amely tartalmazza a párbeszéd lehetséges folytatását. „Tartjuk magunkat ahhoz, amit még csütörtökön az EBESZ bujanovaci irodájában értünk el, amely, többek között, magába foglalja a párbeszéd lehetséges folytatását”, mondta Stankovich. „A mi álláspontunk az, hogy nem válaszolunk a megalapozatlan és felelőtlen kijelentésekre, hanem cselekedeteinkkel hozzájárulunk a problémák rendezéséhez, a szerbiai törvényekkel összhangban”, hangoztatta Stanković.

Beta és Tanjug nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések