Egyéb 

Végre bűncselekménynek fog minősülni a bérek ki nem fizetése!

work-aheadLjubiša Orbović, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek elnöke hétfőn bejelentette, hogy Szerbia Kormányától jelzés érkezett a szakszervezet kezdeményezésének elfogadására, amely szerint bűncselekménynek tekintik, ha a munkaadó nem fizeti ki a béreket a munkásoknak. „Ezt a kezdeményezést először a Szociális-gazdasági Tanács fogadta el, de sajnos, a további folyamatot a Kormány határozza meg, amely a korábbi mandátumban semmit sem tett. Most olyan jelzést kaptunk, hogy elfogadják és törvénybe iktatják“ – nyilatkozta a szakszervezeti elnök. 

Erről a tervezetről még az előző kormány ideje alatt szó volt, de végül nem született előrelépés az ügyben. Korábban a délvidéki magyar politikai pártok részéről a Magyar Remény Mozgalom foglalkozott a kérdéssel, nagyjából másfél évvel ezelőtt.

2011. szeptemberében Setyerov Zorán, a Magyar Remény Mozgalom alelnöke elmondta:  

– A munkáról szóló törvény és a büntető törvénykönyv olyan módosításáról van szó, amely közvetlenül befolyásolná számos nemzettársunk sorsát – mondta Setyerov.

Szavai szerint Szerbiában nemhivatalos adatok szerint mintegy 630 ezer polgár olykor több hónapos késéssel kapja kézhez a fizetését, amely gyakran éhbérnek minősíthető, hiszen nem éri el a minimálbér összegét sem.

– A Magyar Remény Mozgalomhoz több olyan alkalmazott fordult tanácsért, akik ugyanezekkel a problémákkal szembesültek. De mit tehet egy ilyen dolgozó? A jelenlegi jogszabály szerint a munkáltató havi szinten köteles kifizetni a béreket, amennyiben pedig ezt elmulasztja, akkor a munkavállaló minden további nélkül feljelentheti a munkaügyi felügyelőségen. Csakhogy ezt kizárólag teljes névvel teheti meg, tehát egy ilyen feljelentés gyakorlatilag egyenlő a kirúgatással – mondta a párt alelnöke.
Mint megjegyezte, a béreket be lehet hajtani bírósági úton, de a kisemmizett munkásoknak vélhetőleg nincs sem idejük az elhúzódó eljárásokra, sem pedig pénzük ügyvédekre. Felsorolta, hogy a Belgiumban 1926 óta érvényben lévő jogszabály két év letöltendő börtönbüntetést irányoz elő azoknak a munkáltatóknak, akik egyszer nem fizetik ki a béreket, Horvátországban pedig most kerül a parlament elé az a törvénymódosítási javaslat, amely szerint 3 év letöltendő szabadságvesztéssel sújtható az, aki szándékosan több mint 3 hónapig nem fizeti ki a béreket.
– Reméljük, hogy a szerb parlament elé is hasonló kezdeményezés kerül. Mindezt a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselői figyelmébe ajánlanám, hiszen itt az alkalom, hogy ők is tanúbizonyságot tegyenek szociális érzékenységükről – nyilatkozta Setyerov még 2011-ben.

Beta és Magyar Szó nyomán – T. T.

Hasonló bejegyzések