93 éve kiáltották ki a baranyai köztársaságot

Ha most vissza lehetne tekerni az idő kerekét, érdekes jeleneteknek lehetne tanúja az ember úgy is, hogy nem mozdul el a pécsi Széchenyi térről egy tapodtat sem. 93 éve ezen a napon kiáltották ki a Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaságot, mely összesen nyolc napot élt. A szerb megszállás alatt a Pécsi Estet betiltották, de a Pécsi Újság vígan működött, mert a megszállók adták ki.

Kilencvenhárom év telt el azóta, hogy a pécsi Széchenyi téren – az akkori sajtó beszámolója szerint – 15-20 ezer ember előtt Dobrovits Péter (Petar Dobrović) szerb nemzetiségű festő 1921. augusztus 14-én kikiáltotta a Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaságot.

A nagyon senki által el nem ismert államalakulatot a délszláv csapatok kivonulása okozta kétségbeesés szülte: Dél-Magyarország a Barcs-Szigetvár-Pécsvárad-Bátaszék-Baja-Szőreg vonalban szerb fennhatóság alatt állt 1918 november közepe óta, és a Tanácsköztársaság 1919. augusztusi bukása után a Horthy Miklós vezette seregek és különítményesek elől menekülő egykori októbristák és a 19-es kommunisták ezeken a területeken tudtak déli irányban menedéket találni a várható számonkérés és/vagy kivégzés elől.

1921 augusztusáig a terület (főképp a Pécs központú baranyai részek) vált ezen személyek gyűjtőhelyévé, és a pécsi bányászat miatt jelen lévő nagyszámú ipari munkásságban eszméik is táptalajra találtak. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság a baranyai megszállást a pécsi szénmedence kincsei miatt folytatta, a terület 1921-es kiürítését is emiatt odázta el. Míg a királyságban 1919 és 1921 közt erőteljes jobbratolódás ment végbe, addig a megszállt baranyai területeken egyre inkább a baloldali eszmeiség nyert teret.

Hogy az egész történet folyamata érthetővé váljon, vissza kell menni 1918. májusáig, az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb katonai zendüléséig.

A Fehér Farkas Vendéglő és a lázadás

1918. május 20-án reggel a Pécsett állomásozó újvidéki 6. közös gyalogezred többségében szerb nemzetiségű pótzászlóalja nem volt hajlandó sorakozni, inkább a békét kezdte éltetni. Ez érthető is, hiszen a pótzászlóaljban 70 újonc mellett 500, a breszt-litovszki béke után orosz hadifogságból visszatért katona volt megtalálható, akiknek nem volt sok kedvük az olasz frontra való vezénylésükhöz, és úgy általában a háborúhoz.

A Frigyes főherceg laktanyában (ez a mai Légszeszgyár utcában volt) kitört zendülésben a katonák hamar fegyverhez jutottak, majd egy karhatalmi századot a saját igazukról meggyőzve elfoglalták a kaszárnyát, és az addig ellenük védekező századok legénységét is a lázadás mellé állították – de két elfogott tisztet megöltek. A zendülésbe eddigre közel kétezren kapcsolódtak be, és a Fehérváry honvéd laktanyát is elfoglalták, valamint kifosztották, egyúttal pedig megszállták a pályaudvart és más stratégiai pontokat. A zendülés központját a Búza tér alsó részén található Fehér Farkas Vendéglőben rendezték be (az épületet 1979-ben bontották el), mely amúgy a pécsi jogászhallgatóknak is kedvenc helye volt a katonák mellett – olvasható a Régi Pécs blog vonatkozó cikkében.

A zendülők ellen a 9. és 19. honvéd gyalogezred, valamint a 8. honvéd huszárezred Pécsen tartózkodó csapatait vetették be, illetve a Siklóson és Villányban állomásozó bosnyák karhatalmi vadászcsapatokat is megindították a megyeszékhely városparancsnokságának megerősítésére.

A zendülők egyikének kivégzéséről titokban készített fénykép
Fotó: Régi Pécs blog

Délre a honvédek a két laktanyát és a pályaudvart megtisztították a zendülőktől, akik körülbelül 1500-an a temetőben sáncolták el magukat. Innen vették fel a kapcsolatot a május 19-én sztrájkba lépett pécsbányatelepi népfelkelő bányászokkal, akiket fegyverekkel látták el. A zendülőket a 9. honvéd gyalogezred katonái még aznap este kiszórták a temetőből, akik három csoportban Pécsbányatelep, Németbóly és Mohács irányába menekültek. Az üldözések során kb. 1500 főt fogtak el a kétezernyi lázadóból, és már május 21-től megkezdődtek a statáriális kivégzések, börtönbe vetések, illetve büntetőszázadokba osztások és frontra irányítások – áll Balla Tibor Katonai alakulatok karhatalmi bevetései Magyarországon 1918-ban című munkájában. Kis érdekesség, de Dobrovits Péter is részt vett a zendülésben, jutalma némi börtönbüntetés lett a Conti utcában 1918 novemberéig.

A szerb bevonulás, a területi követelések változása

A lázadást követően az első világháború utolsó hónapjai jöttek, majd a frontok október végi felbomlása (és ezzel párhuzamosan a Balkánon délről érkező szerb-francia antant haderő közeledése) okozott izgalmakat. November 13-án írták alá a szerbek és magyarok a belgrádi konvenciót, amely a déli és keleti demarkációs vonalakat rögzítette. Mivel a padovai, november harmadikán aláírt fegyverszüneti egyezmény nem rögzítette az antant csapatainak balkáni mozgását (a belgrádi egyezmény pedig tartalmazta az antant megszállási, átvonulási és haszonélvezeti jogát), így teremtődött meg a szerb és román hadseregek részére a demarkációs vonalakig való mozgás lehetősége, és az addig tartó területek bekebelezése (Szamos völgye, Beszterce, Maros, Baja, Pécs, Dráva vonal volt a demarkációs határ).

Baranyába még aznap, Pécsre pedig 1918. november 14-én megérkeztek a szerb csapatok, azonban ekkor még nem merült fel, hogy az uralmuk alá került nagyobb baranyai rész náluk is maradjon – derül ki Hornyák Árpád, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docensének cikkéből, mely a Históriában jelent meg.

A szerbek által megszállt dél-baranyai terület
Fotó: História

A délszláv békedelegáció 1919 tavaszán még a dél-baranyai, többségében szlávok lakta csücsköt igényelte, miközben Pécsen és a demarkációs vonalakon inneni területeken február 21-én kirobbant általános és vasutassztrájk sem mutatta azt, hogy mindenki teljesen elégedett lenne a megszállással. A polgári erőket korlátozták, a közigazgatásban is a szerbek dominanciája mutatkozott meg – holott ennek ellentétét írt elő a belgrádi konvenció -, a városházán szerb zászló lobogott, a mellé tűzött magyart letiporták, és az ez ellen tiltakozó Nendtvich Andor pécsi polgármestert kitoloncolták a városból – érzékelteti a korhangulatot a Janus Pannonius Múzeum egy online dokumentuma.

1919 májusára a szerbek által elvégeztetett népszámlálás után a területi követelések módosítását vetették fel, októberre pedig a pécsi szénvagyon minél nagyobb kiaknázása jelentette a délszláv államalakulat területszerzési próbálkozásainak irányvonalát.

Balratolódás

Hornyák Árpád cikke szerint ekkortól datálható a politikai mozgolódás kezdete, melynek kifutását a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz való csatlakozás kimondásában jelölték meg. Eddigre azonban, a Tanácsköztársaság bukása után egyre több volt 18-as októbrista szociáldemokrata és kommunista tűnt fel Pécsen (mivel megnyitották előttük a megszállt övezet határait), így a politikai élet érezhetően elkezdett balra tolódni, és egyre inkább a Budapesten berendezkedő Horthy-rendszer ellenes erők gyűjtőhelyévé lett a terület.

A megszálló csapatok támogatták a baloldali szervezeteket, 1920 elején így alakulhatott meg a Pécsi Szocialista Párt is, és míg az ő újságjaikat és kiadványaikat alig érte cenzúra, addig a helyi keresztényszociális erőkét esetenként be is tiltották. A polgárinak számító Dunántúl délutáni lapja, a Pécsi Est járt így, míg a szerb megszálló csapatokat elég nyíltan támogató, és a baranyai terület Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz való csatlakozását is erőteljesen szorgalmazó Pécsi Újságnál szinte alig kellett cenzúrázni – derül ki az artmagazin cikkéből.

Miután 1920. június 4-én aláírták a trianoni békediktátumot, hamar kiderült, hogy a délszláv számítások nem jöttek be, ez azonban – a pécsi szénvagyon miatt elsősorban – nem annyira esett jól a királyságnak. És nem jött jól a Horthy-rendszertől rettegő emigránsoknak sem, így ebben a szellemben történt meg az 1920. augusztus 29-30. törvényhatósági választás, melyet a polgárság és a keresztényszocialisták bojkottáltak. Ekkor került Pécs törvényhatósági bizottság elnöki posztjára Dr. Doktor Sámuel, és szeptember 21-én a belgrádi konvenciót aláíró Linder Bélát választották meg polgármesternek – mert más nem vállalta a tisztséget. Ekkor a szerbek még egy pécsi központú ellenkormányt is beleláttak az emigránsokba, akik emiatt Károlyi Mihályt is felkérték a csatlakozásra – a volt miniszterelnök azonban elhárította ezt a nemzetközi helyzet kedvezőtlen volta miatt.

1920 végére azonban a testület az egyre bizonytalanabb helyzetre hivatkozva lemondott, eddigre pedig a királyságban erőteljes jobbratolódás következett be, ami miatt igazán a megszálló szerbek sem tudták, mit is kezdjenek a baloldaliakkal Baranyában, ha otthon már üldözték párttársaikat.

A kivonulás és a köztársaság kikiáltása – majd bukása

1921 nyarára egyértelművé vált, hogy a szerbeknek ki kell vonulni Baranyából (és a dél-magyarországi területekről), ez pedig érthető aggodalommal töltötte el a Pécsre került baloldali emigránsokat, és rajtuk keresztül a baloldali érzületű munkásokat is.

Ebben a szellemben jött el a Pécsi Szocialista Párt szakszervezeteinek augusztus 14-ei kongresszusa, ami gyorsan átváltott forradalmi hangvételbe – köszönhetően a Széchenyi térre kivezényelt több tízezres tömeg miatt. A kongresszus berekesztése után a téren két beszéd hangzott el, harmadiknak jött Dobrovits, aki kikiáltotta a Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaságot, melynek miniszterelnöke lett. Fontos hozzátenni, a visszaemlékezések szerint – melyek Szűts Emil Az elsüllyedt sziget című munkájában olvashatóak – nem proletárdiktatúrát akartak, hanem demokratikus köztársaságot. Augusztus 15-én hasonló népgyűlések és az államalakulathoz való csatlakozási proklamálások zajlottak le Baján, Mohácson, Szigetváron és Szentlőrincen is.

A köztársaság kikiáltásának híre
Fotó: wikipedia

Augusztus 16-án Horthyék bejelentették az antant küldötteinek, hogy nem ismerik el a köztársaságot, ettől lázas fegyverkezés és kapkodás indult meg Baranyában. Közben Dobrovits és Linder Belgrádban próbálta megszerezni a királyság segítségét, de a szerb-horvát-szlovén államalakulat eddigre már a kivonulás lebonyolításán, valamint a megszállt területek ipari berendezéseinek, gépeinek leszerelésén ügyködött. (Hogy a rablás nem lett nagy mértékű, arról az augusztus 10-én Pécsre érkezett antant-bizottság akadályozta meg az angol Gosset ezredes vezetésével.) Dobrovits és Linder többé már nem is tértek haza életükben, utóbbi csak egy napra ugrott vissza Pécsre, hogy összecsomagoljon.

Augusztus 18-ra már Kaposváron állomásozott a bevonulásra kész Nemzeti Hadsereg bádoki Soós Károly altábornagy vezetésével. A következő napokban eldőlt, hogy a friss köztársaság vezetői nem kapnak Belgrádból támogatást – illetve annyit, hogy a kivándorolni szándékozóknak lesz vonat Eszék irányába. A források szerint a szlavóniai városba mintegy 20 ezer menekült érkezett pár napon belül, a délszlávok közt nagyszámú magyarral.

A Nemzeti Hadsereg bevonulása Pécsre, a Király utcán keresztül a Széchenyi térre
Fotó: wikipedia

A Nemzeti Hadsereg augusztus 22-én vonult be Pécsre több hullámban, már aznap délután katonai parádéval ünnepelték meg a Széchenyi téren a bevonulást, melyet több tízezren éljeneztek végig a korabeli források szerint. Az újra Magyarország részévé lett baranyai megyeszékhelyen októberben zajlottak le a választások, az első törvényhatósági bizottság ülését december 22-én ülték meg, a megye főispánja pedig Fischer Ferenc lett.

Ez történt abban a nyolc napban (és az előtte lévő közel három évben) Baranyában és Pécsen. Hogy mi lett volna akkor, ha valami véletlen folytán a terület megmarad a délszláv államnak? Azt mindenki döntse el magában, és gondoljon a délvidéki eseményektől kezdve a délszláv háborúkig sok mindenre.(pecsistop)