SenkiHáza: ’94 óta itt eszegetjük a burekot – Magyar rap adhat reményt a Délvidéken
A három 18 éves fiatal az első olyan komoly csapat a Délvidéken, akik magyarul rappelnek. Elmondásuk szerint dalaikkal reményt szeretnének adni az itt élőknek.
Van kiút, de én nem megyek – énekli az első délvidéki magyar rap csapat. Szabadkai középiskolások alapították a SenkiHáza nevű hip-hop triót. Kezdetben a közösségi portálokon volt elérhető az első klipjük, de ma már rendszeresek a fellépéseik is.
A név egy nyelvbotlásból született, majd elgondolkodtak rajta, hogy ha a Délvidéket egy nagy házhoz hasonlítják, akkor azt sem az itt élő szerbek, sem a magyarok nem mondhatják jelenleg igazán csak magukénak, amolyan „senkiháza” – mesélte az együttes két tagja a Kossuth Rádió Határok Nélkül című műsorában.
A dalszövegeket mindenki saját magának írja a háromtagú csapatban, de át is beszélik őket – magyarázta Erdélyi Roland. A dalok a délvidéki fiatalokhoz szólnak, próbálnak reményt adni nekik – folytatta Németh Dávid, hozzátéve: hűek maradtak szülővárosukhoz, Szabadkához, és a kortársaikat is arra buzdítják, hogy maradjanak itt, hiszen „nem olyan rossz hely a Vajdaság, csak tenni kell azért, hogy jobb legyen”.
Sok rossz dolgok történnek a környéken, egyesek azért veszítik el házukat, mert képtelenek törleszteni a hiteleket, mi pedig éreztetjük, hogy velük vagyunk, odafigyelünk rájuk – jegyezte meg.
A 18 éves fiatalok elmondták: a magyar rap nincs elterjedve a Vajdaságban, állításuk szerint előttük egyáltalán nem volt olyan csapat, aki komolyan foglalkozott ezzel. Amióta azonban elkezdték, egyre többen próbálkoznak, aminek nagyon örülnek, és igyekeznek mindenkinek segíteni – hangzott el a Kossuth Rádióban.
Egy korábbi DélHír Portálon megjelent interjúban a banda harmadik tagja, Papilion Dániel elmondta: A SenkiHáza mi lennénk, egy szabadkai rapcsapat, amit három 18 év körüli krapek alakít. A bandánk neve valóban spontán jött, egy poénkodás során, de ha jobban bele szeretnénk kukucskálni a SenkiHázába, ez egy házikó, ahol három mindennapi, de mégis az átlagnál kicsit másabb szemlélettel gondolkodó gyerek lakik, és be-be hívogatják a spanjaikat. A zene, a hip hop stílus hozott minket össze, amit körülbelül mindhárman ugyanúgy élünk meg, valamint az, hogy közkedveltebbé szeretnénk tenni a hip hop irányzatot a környezetünkben, megmutassuk hogy igenis képesek vagyunk mi is jó kis zenéket összedobni, amit majd kedvel is a közönség.
Kossuth Rádió és Hiradó.hu nyomán T. T.