Egyéb 

A „nagy tesó” besegít a Szent Száva-templom befejezésében (is)

Állítólag néhány éven belül befejeződhet a Belgrád egyik jelképének számító Szent Száva-templom építése, miután Oroszország 30 millió eurós támogatást ad a templom belső terének kialakítására.

Háromszáz orosz és fehérorosz művész dolgozik majd a szerb-bizánci stílusú mozaikokon, amelyek a világ legnagyobb alapterületű ortodox templomának falait és kupoláját fogják díszíteni, összesen mintegy 17 ezer négyzetméternyi területet lefedve.

Amfilohije montenegrói-tengermelléki metropolita elmondta, hogy mielőtt elkezdik a belső tér díszítését, az orosz és fehérorosz kivitelezők körbejárják Szerbia és Montenegró templomait és kolostorait, hogy a szerb templomdíszítés sajátosságaival ismerkedjenek. Ezt követően a kereszténység, illetve a szerb ortodox egyház történetét alkotják meg mozaikképekben. A tervek szerint a műveken 572 szent, valamint az Ó- és Újszövetség legfontosabb jelenetei kapnak helyet. A hatalmas kupolában Jézus feltámadását ábrázolják majd. A teljes templombelsőt a „meleg sárga szín” jellemzi majd, amit azzal érnek el, hogy a mozaikkockák közé aranylapocskákat helyeznek.

A Szent Száva-templom építésének ötlete 1895-ben merült fel. Helyszínként a Belgrád központjában fekvő Vračar-fennsíkot választották, mert 1594-ben ott gyújtották fel Szent Szávának, az önálló szerb ortodox egyház megalapítójának az ereklyéit. A templomépítés azonban az 1912-1913. évi balkáni háború, majd az első világháború miatt késlekedett, 1935-ben ugyan megkezdődött, de a második világháború miatt ismét leállt. Ezt követően csak 1985-ben folytatódhatott az építkezés a hely újbóli felszentelése után. A Belgrád szimbólumának számító és a városba vezető utak mindegyikéről látható 4 ezer tonnás kupolát 1989-ben helyezték rá az épületre. 

Mivel az építkezés költségeit főként adományokból fedezték, így azóta is nagyon lassan haladt a munka. A templom külseje 2004-ben készült el, és külsőleg a koszovói Gračanica kolostort idézi. 

Vlagyimir Putyin orosz elnök néhány évvel ezelőtti belgrádi látogatásakor járt a Szent Száva templomban, a belső tér kialakítására adandó támogatást most ő hagyta jóvá.

MTI nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések