Egyéb 

Elhunyt az újvidéki Papp Ferenc

85 éves korában elhunyt Papp Ferenc nyugalmazott újvidéki kárpitos mester, a történelmi VMDK alapító tagja, a Nagy Sándor Magyar Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület alapító elnöke. Élete végéig a magyar érdekvédelem fáradhatatlan harcosa volt. A második világháború utáni években a katolikus ifjúsági mozgalomban való részvétele miatt koholt vádak alapján börtönbe került. 18 éves volt ekkor.

Újvidéken éveken át önkormányzati képviselőként tevékenykedett. 1990 óta az 1944-45-ben ártatlanul kivégzett magyarokra való megemlékezés fáradhatatlan szervezője. Az ő kezdeményezésére takarították ki Újvidéken a Futaki-úti katolikus temető szemétteleppel fedett katonatemetői részét, ahol a második világháború végén a tartományi székvárosban megölt áldozatokra való megemlékezés a mai napig zajlik.

Éveken át ő szervezte a száz fakereszt kihelyezésével zajló akciót. Így tiltakozott az újvidéki városvezetéssel szemben, lévén, hogy az nem adott engedélyt a megemlékezésre. Célkitűzése, hogy Újvidéken épüljön meg a Makovecz Imre által megtervezett emlékkápolna máig nem valósult meg. Schmitt Pál magyar államfő 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta neki. Papp Ferenc temetése kedden délután 15 órakor lesz Újvidéken a Futaki-úti temetőben.

Nyugodjon békében!

Ternovácz István

Hasonló bejegyzések