Sztrájkot tartanak a szerbiai vendéglősök is – Az adóellenőrök dölyfös viselkedése miatt tiltakoznak
Újvidék és Szerbia más településeinek vendéglősei szerdán, azaz október 22-én figyelmeztető sztrájkot tartanak, ami egy órás munkabeszüntetést jelent.
Az adóellenőrök, általuk dölyfösnek tartott, viselkedése miatt tiltakoznak. Dragan Stanojević, a Vendéglátók Egyesületének képviselője újvidéki sajtótájékoztatóján kijelentette, az elmúlt három hónap során a felügyelőség már a legapróbb kihágásokért is bezáratott vendégfogadókat. Stanojević elmondta, a vendéglősöknek jelenleg a héttől 14 napig terjedő bezárás jelenti a legfőbb gondot, mert ebben az időszakban nincs forgalom, így nem tudnak annyi pénzt megkeresni, ami elegendő lenne az illetékek kifizetésére. A sztrájk célja az áruforgalom nyilvántartásba vételének szabályozása, valamint az adóellenőrök munkájának összehangolása az ország teljes területén, és amennyiben nem javul a helyzet, fokozzák a sztrájkot – magyarázta a vendéglősök képviselője.
Beta nyomán