„Mézesmadzag”: Rövid időn belül megkezdődhet Szerbia EU-csatlakozási tárgyalásának első fejezete
Rövid időn belül, akár már néhány hét múlva megnyílhat az uniós csatlakozási tárgyalások egyik fejezete Szerbiával – jelentette ki Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitika és bővítési tárgyalások ügyében illetékes EU-biztos csütörtökön Belgrádban, miután megbeszéléseket folytatott Aleksandar Vučić miniszterelnökkel.
Leszögezte ugyanakkor: amellett, hogy „formálisan” megnyílnak a tárgyalási fejezetek, fontos az is, hogy az adott ország, jelen esetben Szerbia hogyan készül fel ezekre a tárgyalásokra.
„Biztos vagyok abban, hogy az elkövetkező hetekben meg tudjuk nyitni az egyik fejezetet. A fejezetek megnyitása formális aktus, de a tárgyalások már folynak, és sokkal fontosabb az, hogy az ország hogyan készül fel erre a folyamatra” – fogalmazott Hahn.
Elmondta, hogy az unió elsősorban az igazságügyre és az alapjogokra vonatkozó 23., valamint az igazságügyre, a szabadságjogokra és a biztonságra vonatkozó 24. fejezet megnyitását tartja fontosnak, ezt követően pedig megnyílhat a pénzügyekről szóló 31. és 32. fejezet.
Aleksandar Vučić a kiemelte: nem követelte, de nem is kérte az uniós biztostól, hogy még az idén kezdjék meg valamelyik fejezet tárgyalását. Hozzáfűzte, hogy más országokkal ellentétben Szerbia azt szeretné, ha a legnehezebb tárgyalási fejezettel kezdődnének a tárgyalások. „Szeretnénk előmozdítani a jogrend megszilárdítását az országban” – magyarázta. A nehéz fejezetek közé tartozik még a koszovói kérdés rendezéséről szóló 35. fejezet is.
A szerb miniszterelnök megismételte korábbi kijelentését, miszerint Szerbia az Európai Unióban látja jövőjét, de nem vezet be szankciókat Oroszországgal szemben. Vučić megfogalmazása szerint a Hahnnal folytatott tárgyalás során az uniós biztos „nem erőltette ezt a témát”, inkább ő maga szerette volna tisztázni Szerbia álláspontját.
Hahn ezzel kapcsolatban kijelentette: pontosan ismeri Szerbia álláspontját, ezért is szeretné, ha a nyugat-balkáni ország végre az EU tagja lenne. Megerősítette, hogy az Európai Bizottság és az európai népek családja is támogatja Belgrád integrációját.
MTI nyomán T. T.