7000 embert bocsáthatnak el Szerbiában az állami munkahelyekről
A jövő évi köztársasági költségvetésben 6 és fél milliárd dinárral kevesebb jut a közszféra alkalmazottjainak béreire.
Ez 7000 állami munkahely megszűnését eredményezi. Ez két és fél százalékos kiadáscsökkentést jelent a juttatások terén, de ezen felül minden minisztérium további 15 százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodhat majd a 2015–ös évben. A jövő éven bónuszok sem lesznek, az állami szektorban dolgozók csak a 10 százalékkal csökkentett fizetésükre számíthatnak. Ezekkel a lépésekkel a költségvetés 3 százalékkal növelheti bevételeit és 0,6 százalékkal csökkentheti kiadásait a 2014–es évhez képest – írja a Blic.
Szabadkai Rádió nyomán