Egyéb 

Még az idén törvény születhet a zsidók tulajdonainak visszaszármaztatásáról

A Szerbiai Restitúciós Ügynökség bejelentette, hogy a 2015-ös év első felében megszületik az a törvény, mely a második világháború során zsidóktól elkobzott vagyon visszatérítését, illetve az ezzel kapcsolatos esetleges kárpótlást rendezi.

A szabályozás azokra az esetekre vonatkozik, ahol már nincs rokon, jogutód, aki kérelmezhetné a visszatérítést, mivel az egész családot kivégezték vagy eltűnt a háború alatt.

Egy új munkacsoport fogja előkészíteni a javaslatot, amely aztán a képviselőház elé kerülhet.

Jelentős értékű és számú ingatlanról van szó Belgrádban, Újvidéken, Nisben és Szabadkán is, hiszen a háború előtt erős zsidó közösségek voltak ezekben a városokban. Például, a belgrádi felső Dortyol városrész majdnem egésze érintett a folyamatban.

A dolog pikantériája, hogy a délvidéki németeket és magyarokat érintő vagyon-visszaszármaztatási folyamat még csak eredménnyel le sem zárult, a kormány máris egy új fejezetet nyit meg a témakörben.

Beta nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések