50 millió „fekete aranyon” csücsülhet az ország – Folynak a délvidéki kutatások is
A szerbiai természetes források mintegy 14 millió tonna kőolajat és földgázt tartalékolnak az ország számára. Azonban a becslések szerint ennek a négyszerese is csücsülhet a föld alatt.
A kitermelés éves szinten növekszik. 2013-ban még 650.000 tonna volt a kitermelés, míg tavaly már ennek majdnem a kétszerese.
A hozzáférhető 14 millió tonnából előre nem lehet megmondani, hogy mennyi kőolajról és mennyi földgázról van szó, hiszen az majd a kitermelés pillanatában dől el. A geológiai tartalékokat 50 millió tonnára saccolják.
Kutatni és fúrni azonban nem lehet akárhol. A NIS kőolajipari vállalat többségi tulajdonos az egész országban, így ez a cég határozza meg a pontos helyeket is. Bizonyos becslések szerint nem is 50, hanem akár 170 millió tonna „fekete arany” tartalékról is beszélhetünk, de az első szám tűnik a legtöbb szakértő számára reálisnak.
Szerbiában évente legalább 2,2 millió tonna kőolajat fogyasztunk, a hazai földből 1,1 milliót nyernek ki, nem beleszámolva a NIS Angolában végzett kitermelését.
Az ország következő helyein találtak eddig kőolajat és földgázt: Vajdaság, Pozsareváci-süllyedék (Negotintól Közép-Szerbián át). Kutatások folynak Kraljevo, Pozsarevác, Negotin, Jagodina és Mácsva területén.
A NIS a legintenzívebb feltárásait éppen Délvidék területén folytatja. Emlékezetes, hogy hatalmas szeizmikus gépekkel taposták a délvidéki földterületeket, elég nagy feltűnést és felfordulást okozva. Az ott kapott adatokat most egy különleges, új szoftver segítségével dolgozzák fel. A programmal fogják modellezni a Kárpát-medence mélységi szerkezetét, kőolaj és földgáz után kutatva. A projekt 500.000 eurónál is többe kerül. Magyarországi, romániai és boszniai adatokat is egybevetnek, hogy létrehozzák a Pannon-síkság modelljét.
T. T.